Bojár Iván András
Neves művészettörténész, a Népszabadságban közölt tanulmányaiból is ismert építészeti kritikus Bojár Iván. Az alábbiakban mutatkozik be:
"1964-ben születtem, Budapesten. Az ELTE BTK Művészettörténet szakán szereztem diplomát.
   Az OCTOGON architecture&design magazin alapító főszerkesztője vagyok. Tíz éve a Népszabadság hasábjain megjelenő építészeti kritikáim megírása során lehetőségem nyílt a rendszerváltás utáni kortárs magyar építészet alapos megismerésére. Ma már a kritikai tevékenységet a lapom körül kialakult OCTOGON Építészetkritikai Műhely munkatársaival közösen végzem.
   Az egyetem után, hat szerkesztőtársammal részt vettem a Magyar Narancs alapításában, 1990-91 a lap első főszerkesztője is voltam. Ezt követően nyolc évig a Café Bábel című társadalomtudományi folyóirat szerkesztője voltam, illetve állandó külső munkatársként, szerkesztőként, műsorvezetőként a Magyar Televízió különféle kulturális adásaiban dolgoztam. Emellett mintegy harmincöt-negyven lapban, folyóiratban publikáltam, váltakozó rendszerességgel. A TV-t - az átpolitizálódás kezdetén - a megalakuló OCTOGON kedvéért hagytam ott.
   A Száz sztár kezdeményezés hosszú távon hozzájárulhat ahhoz, hogy a szükségképpen laikus közvélemény tisztábban lásson a hazai építészet világában; támpontokat kapjon arra nézvést, hogy kik a csupán a piaci információhiány miatt sztárnak vélt, és kik a valódi értéket létrehozó építészek, az építészet igazi hazai sztárjai."
2002-08-30 21:35:00