AB OVO téli könyvajánlatok

   2005 november 21-én
   
   Az AB OVO új köteteinek bemutatója
   Merlin Színház
   Budapest, V., Gerlóczy u. 4.
   
   Bíró Kriszta: Fiókregény
   
   A Fiókregény főhőse, Sóri Mici egyszerre átlagos és különc. Az ő felnőtté válásának lehetünk tanúi a történetben, amely furcsa-varázslatos családjában és a nekünk, kívülállóknak eleve izgalmas színházi világban játszódik.
   
   Végigkövethetjük Mici útját, amelyen eljut a zabolátlan csikószertelenségtől a megfontolt, érett döntésig, s végre megtalálhatja a kulcsot az élhető szerelmi és szakmai élethez.
   
   
   Ricky Gervais: Zselények
   
   (Fordította: Tandori Dezső)
   
   A Földet csodálatosnál csodálatosabb, szebbnél szebb és csúnyánál csúnyább állatok népesítik be. Ricky Gervais azonban elégedetlen volt a választékkal, és elképzelte, hogyan nézhettek ki azok, amelyek lekésték Noé bárkáját, Rob Steen pedig lerajzolta nekünk őket.
   
   Aki tehát szeretné tudományos részletességgel megismerni a Mamukás Gugyót, szeretné tudni, hogyan jár a Tenyérbemászó, mi a Köbgyökér kedvenc szórakozása, kibe szerelmes a Domboni Hoppony, mi a Szökőnudli Achilles-sarka és mit eszik a Sefogú Csócsa, az élvezettel és kielégült tudásszomjjal forgatja majd ezt a zselénytani szempontból úttörő munkát!
   
   A gyerekek pedig, ha végre megkaparintják a könyvet röhögő szüleik karmaiból, nekiállhatnak, hogy megrajzolják a maguk szörnyeit.
   
   
   Andrei Makine: Várakozás
   
   (Fordította: Szoboszlai Margit)
   
   A negyvenes éveiben járó hősnő, Vera valóságos dosztojevszkiji figura: a háború után három évtizeddel is hűségesen várja haza szerelmét, akiről a világon semmit nem tud, egyszerűen hisz benne, hogy vissza fog térni hozzá. Ettől eltekintve teljes életet él, tanítónő Mirnojéban, egy isten háta mögötti kis faluban, a Sarkkör közelében. Különös szenvedéllyel járja be az elhagyatott falvakat, a lepusztult házakban élő öregasszonyokat, s ha már nagyon elesettek, beviszi őket a faluba. Valójában azonban nem kötődik senkihez, csak szerelme féltve őrzött emlékéhez. Furcsa barátság alakul ki közte és a néhány hónapra odavetődött, néprajzi gyűjtéssel megbízott, fiatal fővárosi író közt…
   
   Most sem csalódunk Makine egyszerre költői és kegyetlenül szikár prózájában, csodálatos hősnőjében, jellegzetes mellékalakjaiban.
   
   
   Saly Noémi: Pesti csodabogarak
   
   A felnőttek – ugyanúgy, mint a gyerekek – imádnak ismerős dolgokról olvasni, hallani. Sőt gyakran nagyon örülnek, ha ők maguk is bekerülnek az újságba. Hát még ha regénybe! Ráadásul egy olyan városban, ahol átláthatóak az emberi kapcsolatok, villámgyorsan terjednek a hírek kávéházról kávéházra, s onnan a családi asztalokhoz! Krúdy Gyula, Szép Ernő, sőt Ady, Kosztolányi és a többiek budapesti írásaiban hemzsegnek is a város közismert, jellegzetes figurái. Ha szerencsénk van, az igazi nevüket is megtudhatjuk, esetleg valakinek húsz-harminc évvel később eszébe jutott felidézni őket, felkutatni, kideríteni, mi történt velük. Ha még nagyobb szerencsénk van, interjút adtak, netán nemcsak mások írtak róluk, hanem ők maguk is, másokról vagy magukról…
   
   A kötet lapjain hat különös sorsú ember lép elő a száz évvel ezelőtti város mélyrétegeiből, s válik Krúdy-mellékalakból főszereplővé. „A nemzet funerátora” – egy vén vándorszínész, aki olyasvalami volt a nagy dísztemetéseken, mint a vőfély a lagziban –; „Pest Rózsája”, akinek ágyában a walesi herceg nem, de Apponyi Albert sűrűn megfordult; egy kelekótya vándorpoéta, aki színes papírlapokon árusított „megrovási kalandok” formájában adott hangot állandó nemtetszésének; egy cilinderben és reverendában cikázó, leszbikus lapszerkesztőnő; egy rikkancs-költő, aki Adyra akart hasonlítani, s végül egy irodalmi kurva, aki folyékony latinsággal rémisztgette a lumpoló jogászifjakat. Életútjukat követve benézhetünk szállodákba és lebujokba, szalonokba és kuplerájokba, tárgyalótermekbe és az első magyar színész-menházba; találkozunk „igazi hírességekkel”; beleolvashatunk régi újságokba, levelekbe és a csodabogarak saját írásaiba; felvillan a pesti ős-mozi néhány filmkockája, és Toldi Miklós lelép a múzeumkerti Arany János-szobor talapzatáról.
   
   Az olvasó ízelítőt kap abból is, milyen izgalmas kaland, mulatságos játék a sárgult várostörténeti dokumentumok kutatása. A könyvtár, a levéltár, a fényképtár nem poros szentély, hanem titkokkal teli vadon, aminthogy a szerző saját magát sem a tudomány fennkölt papnőjének, hanem rezgő orrcimpájú, jókedvű vadászebnek tekinti…
   
   
   Vámos Miklós: Hogy volt
   
   Az emberélet útjának felét elhagyván rájöttem, sok olyan íróval és művésszel volt szerencsém egy levegőt szívni, akik ma már minimum klasszikusok, maximum szobrok. Kodály Zoltán, Örkény István, Arthur Miller, Déry Tibor, Mándy Iván, Várkonyi Zoltán, Mészöly Miklós, Ottlik Géza – hosszú a lista. Akiket személyesen ismertem, szerettem, tiszteltem, de már nincsenek közöttünk. Míg e kötetet írtam, úgy éreztem, mintha itt volnának. Amit velük együtt éltem át, ezennel továbbadom. Klasszikusok, alulnézetből.
   (Vámos Miklós)
   
   
2005-11-18 22:10:00