SEREGI
’’A szépség koldusa, a boldogság sóvárgója vagyok.’’
Kaán Zsuzsa a magyar táncművészet fáradhatatlan krónikása, kifogyhatatlan türelemmel ostromolta a magyar táncművészet kifogyhatatlan tehetségű mágusát. Vulkáni sodrású… a szó tehetsége kevés megfogalmazni azt, ahogyan SEREGI egyénisége -, koreográfusi talentuma elbűvöl minket. Amikor engedve a kitartó kérésnek, „tollba mondta Magát”, kiderült Seregi-t csak SEREGI tudja megírni.
A Váci utcában töltöttem életem első huszonhét évét, ennek természetesen semmi jelentősége nincs, de annak igen, hogy az akkori Magyar Néphadsereg Tiszti Klubja melletti házban. Az Irányi utcai oldalon, a földszinten volt a tornaterem, amelyet fölváltva használtak a vívók és a Néphadsereg Művészegyüttes táncosai. A második emeleten, pedig egy próbaterembe és az öltözőkbe lehetett belátni a lakásunkból. Utólag be kell vallanom, hogy az utóbbi jobban lekötötte érdeklődésemet, akkoriban nem lévén televízió, így az öltözőben történtekből szereztem azon ismereteimet, amelyeket ma egy tizennyolc éven felülieknek szóló filmből lehet. Felnőtt fejjel visszagondolva elképesztő, hogyan maradt energiájuk a tornateremben és a próbateremben történtek után arra, amit az öltözőben produkáltak.

De 1956 őszén iskolából hazajövet hiába álltam az ablakhoz nem volt „műsor”. Az együttes hosszabb vendégszereplésre Kínába utazott. Akkor még nem tudtam, hogy az a nagyhangú fekete srác, akit az ablakból csodáltam, még nagyon sok örömet fog szerezni életem során. Eltelt több mint negyven év, a srácból érett, a világ színpadait meghódító csodálatos művész vált, aki ismét elutazott Kínába, de ekkor már az Állami Operaház vendégjátékának meghatározó egyéniségeként.
Adhatnánk a Róla szóló könyvnek azt a címet is: Kínától – Kínáig. De mindennél többet mond a világ színpadainak környékén ez a név SEREGI csak így, kereszt vagy becenév nélkül. Ha e nevet a világot jelentő deszkák táján kiejtik, mosolyra váltanak a fáradtságtól eltorzult táncos-arcok. A két kínai turné közötti időszakról szól ez a könyv. Nagy szerencsénk, hogy Kaán Zsuzsa kitartó türelme, hozzáértése és alázata íródeákként megszólaltatta a beszédben is briliáns, immár hetvenöt éves SEREGI-t.

 
Seregiről szinte lehetetlen írni, ezért hallgassuk (olvassuk) Őt:

(…)”Grafikusi tanulmányaimat azonban – az utolsó félévben – mégis abbahagytam, mert nem bírtam tovább nézni, hogy anyánk nem tud minket etetni. A kultúrházban, magányos délutánokon, titokban a zongoránál sírtam-sirattam el magam: „Seregi, nem lesz belőled semmi!”
Ekkortájt találkoztam gyerekkori barátommal, Zilahy Győzővel, aki szintén afféle háborús tengi-lengi, elhagyott gyerek volt és egy ideig speditőrként, azaz anyagmozgatóként dolgozott a Corvin Áruházban. A Gellért fürdő emeletén találkoztunk. Én elpanaszoltam, hogy a gyár nem az én világom, ő meg igyekezett lelket önteni belém. - „Látod, én művész vagyok. Most alakult meg a Néphadsereg Művészegyüttes. Miért nem jössz oda te is? Hétszáz forint a fizetésem, a tiéd a gyárban csak ötszázhúsz! Ekkor és ekkor lesz újra felvételi! Gyere el, próbáld meg!”(…)
(…) Egy esős szeptemberi estén kifejezetten anyagi megfontolásból kerestem fel a Néphadsereg Művészegyüttesét. – Mert ahogy Woody Allen mondta: „A gazdagság jobb, mint a szegénység, már csak anyagi szempontból is!” Miután nekem nulla tánctudásom volt, csak ez vezérelt, és engem akkor ott mégis, egészen véletlenül felvettek. (…)

 
(..)„A szépség koldusa, a boldogság sóvárgója vagyok.
Mindaz, amit a színpadra tettem – mindig és mindenütt a legkorszerűbb színpadtechnika és szcenika eszközeivel -, végső soron ezt az egyet szolgálta.
Csak azért, hogy ennek a romlott, ronda, de szépséggel is megvert világnak magam is szépséget adjak. Csak azért, hogy ami a balettjeimből – a tökéletesen felkészült táncosok testén-játékán át – kisugárzik, az katartikus legyen; szerelemről, rettegésről, félelemről, boldogságról őszintén szóljon. Benne a néző magára ismerjen.
Csak ennyire vagyok képes.
Nem tudok többet.

* * *

Köszönöm a sorsnak, hogy beterelt a színház varázslatos világába. Ezt nekem találták ki; a helyemre kerültem. A táncművészet pedig előttem is kitárta a Parnasszus kapuját.
Lényegében leéltem az életem, mégis örülök, hogy élek. Mert imádok élni, és félek a haláltól. Nem úgy félek, hogy szüntelenül rettegek, csak nagyon fogom sajnálni magam, ha nem nézhetem tovább azt a fantasztikus, színes kaleidoszkópot, amelyből apróságokat meséltem el. „(…)

/Seregi László/

 
Kaán Zsuzsa hatalmas munkát végzett. A kétnyelvű, képekkel gazdagon illusztrált album „letehetetlen” olvasmány. Sikerre ítéltetett. Éppen ezért az újranyomás előtt érdemes lenne a lektoráltatni, a magyar (az angol megítélése nem tisztem) szövegből kifésülni a nyomdahibákat. Készült a Nemzetközi Tánc- és Kultúra Alapítvány, valamint a Trionfo Kft. közös kiadásában. Felelős kiadó: Kaán Zsuzsa.

[ Kadelka László ] 2005-11-14 03:02:00