A maszkulinitás megtapasztalása
"Peer negyedik kötetének verseiben tetten érhető az a váltás, amely a költészetet mint játékot elképzelő felfogás helyébe az érzelmi költészet lehetőségét állítja. A nyelvjáték helyébe lépő hangsúlyozott érzelmesség az utóbbi évek lírai mozgásának tapasztalatával szembesít, és talán Kemény István, Tóth Krisztina, Jász Attila vagy Lövétei Lázár László verseiben követhető nyomon. Peer Krisztián leginkább a barátság, a párkapcsolatok útvesztői, a férfi–nő kapcsolat, a magány és a szerelem témái mentén kapcsolódik az említett vonulathoz."

   Németh Zoltán: A maszkulinitás megtapasztalása
   
   Peer Krisztián: Hoztam valakit magammal. Palatinus, Budapest, 2002

   


   A kilencvenes évek fiatal magyar lírájának recepciója kapcsán megfigyelhető, hogy viszonylag nagyobb figyelem kíséri azokat a szerzőket, akik valamilyen csoport tagjaként lépnek a nyilvánosság elé. Az irodalmi csoport nemcsak az azonos poétikai-esztétikai paradigmákat felvállaló generáció tagjai részvételével jöhet létre, hanem a (könyv)sorozatban (esetleg folyóiratban) gondolkodó kiadói marketing vagy a földrajzilag, területileg, esetleg szociokulturálisan elkülönülő kollektív identitás mentén. Ez utóbbi lehetőségére legpregnánsabban talán az erdélyi irodalmi csoportosulások figyelmeztetnek (Éneklő Borz, Serény Múmia, Előretolt Helyőrség).
   
   Peer Krisztián esetében viszont inkább az első két lehetőség érvényes. Egyrészt védhetőnek tűnik egy Térey–Peer–Poós vonal, amely a generációs poétika rokonságából legitimálhatná önmagát, másrészt pedig a Palatinus Kiadó kerül képbe, amely mindhárom költő legutóbbi köteteit gondozta. A lírai poétikák rokonsága mellett azonban minden költészet legadekvátabb késztetése a saját, össze nem téveszthető hang megteremtése. Ennek egyik fontos állomása a Hoztam valakit magammal című kötet, amely négy évvel jelent meg Peer addigi utolsó kötete, a Név (1998) után. Ebben a négy évben az említett csoport másik két tagja olyan kötetekkel állt elő, amelyek mintha kifelé mutattak volna a közös poétikai program lehetőségéből. Poós Zoltán verseskötettel – Króm (1999), prózakötettel – Felkészülés kedvenc mondatomra (2000), és egy szépirodalmi „enciklopédiával” – Szivárvány Áruház (2001) jelentkezett, míg Térey János a Drezda februárban (2000) című verseskötet mellett egy monumentális szintézissel, a Paulusszal (2001) hívta fel magára a figyelmet. A Hoztam valakit magammal kihívása tehát kettős: egyrészt a nemzedéki kihívás, másrészt az életmű hangsúlyai felől értelmeződik.
   
   Bár a hét ciklusból álló kötet inkább módosítja és nem értelmezi át radikálisan az életmű eddigi hangsúlyait, ezek a módosítások nagyon is tervszerű, átgondolt költői program részeinek látszanak. Peer negyedik kötetére is érvényes az, amit Menyhért Anna Térey Drezdájáról állít, hogy a nagyon konkrét és a nagyon elvont közti, nehezen referencializálható ingázást olvasóbarátabb attitűd váltja fel. Peernél ez a vonulat azokban a szövegekben a legmegfoghatóbb, amelyek kisprózára emlékeztető narrativitással mesélnek el egy történetet. Az Ebéd, a Szerelem és Az eresz alatt című szövegekről van szó, amelyekhez hasonlóakkal nem nagyon találkozhattunk a költő eddigi köteteiben, itt viszont rögtön a kötet legjobb darabjai között mutatkoznak be. Az Ebéd variáció a lányos házban történő vizitációra, ahol a történet tetőpontjaként egy iróniával szemlélt hőstett áll: a narrátor és az ellenség szerepét betöltő pók között megvalósuló szimbolikus helycsere (a lírai alany kidobja a pókot a lakásból) az interperszonális kapcsolatok lehetetlenségének fátumszerűségére utal:
   „milyen felmérhetetlenül hosszú idő
   egy pók életéből,
   míg újra betalál ide a melegbe, ha egyáltalán.” (8.)
tovább


   
   
   Kapcsolódó:
   Németh Zoltán
   Bedecs László: Vigyél magaddal (valakit)
   Peer Krisztián trinaplója
   Peer-interjú
       
 
2005-08-10 09:25:00