Tatai Szabadtéri Fesztivál
Négy jó előadás nagyszerű művészekkel
Budapest és Győr között nagyjából félúton, a vizek városában, július közepe óta tart a Tatai Szabadtéri Fesztivál, ahol népszerű művészek lépnek fel.
 
Az egykor Magyarország Salzburgjaként számon tartott játszóhelybe az idén négy előadással kívánnak életet lehelni a szervezők.

Szándékuk szerint, hosszú távon kínálnak majd nyaranta újabb kellemes kikapcsolódási lehetőséget a színházkedvelőknek.

A nyitó előadás (július 16-án, este fél kilenckor) volt a Sybill nagyoperettel, amelyben neves művészek léptek színpadra. Többek között, Leblanc Győző dobogtatta meg a hölgynézők szívét.

Ezt követően július 23-án a Szegedi Nemzeti Színház az Anconai szerelmesek című zenés huncutságot mutatja be. A 70-es évek nagy slágereivel fűszerezett történet az ifjabb és az idősebb korosztályt is elandalíthatja.

Magyarország egyik legavatottabb musicalszínésznője, Berkes Gabi énekli a címszerepet az Evitában július 29-én. A Musical Színház produkciójában Feke Pál, Bardóczy Attila és Makrai Pál szólaltatja meg a jól ismert dallamokat.

A Tatai Szabadtéri Színpad és a Megyeri Károly Vándorszínház közös munkája a Csapodár madárka című zenés vígjáték, amely július 31-én kerül műsorra.

[ Deák Attila ] 2005-07-21 13:30:00