A vér és a hársfák illata (Végel-interjú)
"Szigorúan és ügyesen, mondhatnám azt is, hogy elegánsan irányított alkotószabadság kora volt ez. Minden puha volt, nyálkás, ragacsos és könnyen fertőző. A szocrealizmust a kumroveci pártiskola hallgatói is megvetették, és a steril lombikirodalmat kedvelték. Nálunk ugyanis az államvédelmi hálózat tagjai nem az orosz, hanem az amerikai iskolába jártak."

   
   A vér és a hársfák illata
   


   Végel László 1941-ben született Szenttamáson (Srbobran, Jugoszlávia). Regény-, drámaíró, esszéista. Dolgozott a Magyar Szó 'Kilátó' irodalmi mellékletének szerkesztőjeként, valamint az újvédéki televízió dramaturgjaként. Évekig az Új Symposion szerkesztőbizottsági tagja. Mladost díj 1969. A Soros Alapítvány Ady Endre-díja 1993. Szabad Sajtó díj 1994. Déry Tibor-díj 1995. A Köztársasági Elnök Aranyérme 2000. A Jelenkor Kiadó Könyvdíja 2000. Év Könyve-díj 2001. Füst Milán-díj 2003.
   
   
   Amikor hírt vettem Pulitzer-díjáról azonnal az jutott eszembe, hogy a szakma a korszak egyetlen magyar haditudósítóját tünteti ki. Nem bántó a gondolat?
   
   Nem bántó, hiszen tudtam, hogy mi vár rám. Az Eckhart gyűrűje című – nevezzem így – „regénytraktátusban” a permanens polgárháborúról írtam, amikor még az irodalom a szavakkal játszott. Akkor azt a könyvet magyarul Újvidéken nem adták ki, szerbül 1990-ben megjelent, magyarul jóval később: 1993-ban, Pécsett a Jelenkor Kiadónál. S aztán egy délután a budapesti Andrási úton ért a hír: Jugoszláviában kitört a háború. Még aznap délután visszautaztam Újvidékre s írtam tovább a naplómat. Az 1991-1992- közötti időszakról vezetett naplójegyzetek, Wittgenstein szövőszéke címmel, kötetben is napvilágot láttak. Majd tíz évvel ezelőtt Időírás, időközben (2000-2002) című naplókötetemben leírtam a háború hosszú haldoklását. Mondhatom, hogy ez a tizenvalahány év megpecsételte a sorsom, megváltoztatta az életemet. Csakhogy ebben a dologban az, amit háborúnak neveznek, csak egy külsőség. Főleg a diplomaták játszadoztak vele, miközben a haditudósítók politikai dárdáikkal a vákuumban futkároztak, a háttérben pedig szabadcsapatok, a martalócok gyilkolták a civileket. Ez mögött rajzolódott ki a balkáni tömegsírok kultúrája, amely egy egészen új megvilágításba vetette az embert. Engem ez a belső ördögi metamorfózis és életforma érdekelt, talán ezért lettem a lelki háború haditudósítója is. (tovább)
   
   

2005-07-04 20:23:00