Radnóti Sándor: Műhelymunka
"Semmi (divatos) áltudományos hablaty, inkább épeszű szakszerűség és emberi esszébeszéd."

   
   VAN TÉT
   
   Radnóti Sándor: Műhelymunka
   


   Radnóti új tanulmánykötete háziasítható olvasmány. A szimpatikusan vékony Műhelymunkából (meglepő módon) hiányzik a kirekesztés szándéka. Semmi (divatos) áltudományos hablaty, inkább épeszű szakszerűség és emberi esszébeszéd. A széttartó – négy ciklusba rendezett – struktúrát Freud Gradivájának többlépcsős elemezése nyitja, majd kritikusportrék és műbírálatok következnek, végül pedig két közéleti, a diskurzusformálás szándékával fellépő szöveg.
   Szellemi életünk botrányosan idegen testéről, a Nobel-díj után is értéke alatt kezelt Kertész Imréről két elemzést is találhatunk itt. Radnóti a Kaddist és a Felszámolást olvassa össze, megidézve a Sorstalanságot is. Belépőt kapunk továbbá két ravasz ikon, Esterházy és Kukorelly világába is. Nem marad ki a pótolhatatlan Petri sem, ki „a személyiség jelenlétét (…) úgy tartotta fenn, hogy mindenfajta alapot megkérdőjelezett”.
   „Nyugi” – zárja Radnóti 1992-es interjúját, melyben kesztyűs kézzel boncolja fel a népi-urbánus ellentétet. Higgadtan beszél „populista” váteszeink etikai és szintaktikai vargabetűiről, de még antiszemita csőcselékünkről is.
   Lelkes portréban mutatja be „az irodalmi világot széles ívben kerülő” Bán Zoltán Andrást. Nem fukarkodik a dicsérettel, ugyanis biztos benne: kollegája „azzal is tisztában van, hogy egy hasonló nívójú kritikus, aki mindazt felismeri, amit ő, homlokegyenest ellenkező ítéletet hozhat.”
   
   A civil közönség talán keveset tud arról a kafkai kíméletlenséggel zajló csatácskáról, mely kettészabja szakmai közbeszédünket. A kritika önálló státuszának megkérdőjelezéséről van szó, melyet Radnóti következetesen és radikálisan utasít el. Mikor erről beszél, érezzük: van tét. Előző, A Piknik c. kötetéhez hasonlóan most is azon reményének ad hangot, hogy „csökken a tudomány szerencsétlen gyámkodása a műbírálat felett, nevetségessé válik a normatív közmegegyezéshez való igazodás, melynek jelhangjaival arról akar meggyőzni a kritikus, hogy nem különbözik. Ezzel szemben elengedhetetlenné válik az egyéniség jelenléte.” Aki belülről ismeri gőgös és normakövető irodalmi kisiparunkat, annak nem kell magyarázni, hogy milyen bátor remény ez.

POLLÁGH PÉTER

   
   Alföld Könyvek sorozat, Csokonai Kiadó Kft. 2004. illusztrálta: Kass János
       
2005-06-18 05:51:00