Petőfi a ködben
"Petőfi Sándorról valamit mindenki tud. Vagy azt, hogy a szabadságharc és forradalom költője, vagy azt, hogy Bem katonája, vagy azt, hogy Szendrei Júlia férje, esetleg Arany János barátja, vagy azt, hogy az Alföld volt a mindene, vagy azt, hogy segédszínész is volt. Sőt, én olyat is láttam már, aki mindezt együtt tudta Petőfiről."

   
   Petőfi a ködben
   
   Ha ezt a történetet nekem mesélik, én is azt hiszem, viccelnek velem, amit most, amikor az oktatás-nevelés terén egyébként is állóháborúk és kisebb-nagyobb partizánharcok dúlnak, úgy egyébként kikérnék magamnak. De a történet nem vicc. Maga a valóság, a való világ valósága, a 2005. május 10- i valóság. Itt és most.
   
   Történt, hogy egy 12. osztályos érettségiző diák, aki emelt szintű, szóbeli magyar érettségijére jelent meg a vizsgahelyre, a bejelentkezés után tételt húzott, elolvasta, majd visszatette az asztalra, és, mint aki jól végezte dolgát, elhagyta a helyszínt. Kérdezhetnénk, hogy rosszul lett-e, családi tragédiáról kapott-e hírt, vagy valami hasonló, netán a tétel nehézsége (Pl. Dzsida Jenő és Nagy László lírájának különbözősége; Pilinszky viszonya Juhász Ferenchez) okozta a sokkot? A válasz: nem. Kérdezhetnénk, hogy nem volt segítség? Ugyanis a diák emelt szintű egyetemi előkészítőn vett részt, potom 45 ezer forintért.
   
   A tétel címe: Jellemző témák Petőfi költészetében.
   Nem szeretnék poénkodni, de tény: Petőfi Sándorról valamit mindenki tud. Vagy azt, hogy a szabadságharc és forradalom költője, vagy azt, hogy Bem katonája, vagy azt, hogy Szendrei Júlia férje, esetleg Arany János barátja, vagy azt, hogy az Alföld volt a mindene, vagy azt, hogy segédszínész is volt. Sőt, én olyat is láttam már, aki mindezt együtt tudta Petőfiről.
   Ha ma Magyarországon, egy emelt szintű magyar érettségire jelentkező diák egyetlen szót sem tud Petőfiről mondani, ott óriási bajok vannak. Nyilván az egyénnél is, az önértékelésnél, önbecsülésnél is, de valószínűleg az iskolákban is. Az iskolákban, ahol helyenként a diákok akarata dönti el, hogy mikor mit tanulnak, ahol a hőzöngő hangadók viszik négy éven át a prímet (aztán, tessék), ahol a szaktanár lemondóan beleegyezik, hogy előre tudni lehessen a dolgozatok pontos témáját, ahol nem tanítanak meg vázlatot írni, ahol úgy lehet kiselőadásért 5-öst kapni, hogy az internetről letöltött anyagot jól-rosszul felolvassa (!) a tanuló, ahol négy év alatt összesen háromszor "nyilvánul meg” a diák szóban.
   Egyébként is rémes tapasztalataim vannak, hiába, én még a régi módszerek szerint tanultam. Mi még megtanultuk a tananyagot, és mit ád Isten, még ma is tudjuk. Olyannyira, hogy úgy döntöttem: ősszel elmegyek szintemelő érettségi vizsgára történelemből. Magyarból nincs hozzá „pofám”. Pedig menne.
   
   Lehet, hogy jók az átlagok, lehet, hogy vannak remek gyerekek, kiváló iskolák. Sőt, biztos, hogy vannak. De ilyen is van, ez is előfordul. Ennek pedig nem volna szabad előfordulni.

Rába György

   Forrás: Népszava, Hírvita
   
       
2005-06-17 07:59:00