Bárka-szemle 6 pontban (2005. 2.)
Tulajdonképpen az első oldalakon megfogalmazza: „A vészkorszak nem emberi méretű bűne és szenvedése, korlátot nem ismerő züllése, az egész eseménysor abszurditása feldolgozatlannak mutatkozott a visszatérők számára, de az itthon maradottak számára is.” Slussz. Nincs, nem lehet tovább. Ép elmével felfoghatatlan történet.

   Vershegyek az áprilisi Bárkában
   
   1.
   A költői Hivatal
   Április a bolond záporok, a szél, a kutyák tavaszi futása valamint a tesztoszterontúltermelés hónapja (e vonatkozásban csak a május harcosabb). És persze a versé.
   A versé. A vers és a költő úgy terem áprilisban, mint megfelelő légköri viszonyok közt az áprilisi fülőke. Ömlik. Dől. Árad. Bárhová nyitunk, bármerre nézünk, párás tekintetű ifjak, fátyolos hangú öreg színészek, meghatott hivatalnokok párttitkártól a polgármesterig, a miniszteriális kisembertől a miniszteriális nagyemberig, akik azt rebegik el éppen, hogy számukra a vers + JA maga az élet. Hogy nehéz helyzetben Attilához fordultak. Bánatban. Kétségben. Belőle, e világformáló ritmikából merítettek erőt, izmot, kitartást. Naja. Tudjuk. Azért fizetnek a folyóiratok flekkenként ma is annyit, mint tizenöt éve (ha egyáltalán), mert a miniszteriálisok élete reggeltől reggelig csupa költészet.
   
   2.
   Csupa csupa líra
   Az áprilisi Bárka irodalmi rovata csupa költészet, nagy nevek, még nagyobbak, és még kisebbek. Versek. Az ember alig olvas verset folyóiratban, két vers kevés, hogy kiderüljön valami, öt valamennyivel több – hárommal -, de az eléghez még mindig kevés. A keveset úgy tessenek érteni, hogy a nevet megjegyezzük, legközelebb egy másik folyóiratban odalapozzunk eleve. Blokkokat, nyolc-tíz verset kellene kérni a szerzőktől (már aki terem annyit egyáltalán), mert felteszem, a költő nem azért költ, hogy alkotása nyom és emlékfoszlány nélkül vesszen el a havonta megjelenő versek tengerében. A Bárka áprilisi versei nézelődés, kóstolgatás. És egyébként is Fecske Csaba kimondottan szépeket ír az őszről, a korról. Van minden: Aletta Vid, Bogdán László, Pintér Lajos, Kalász Márton. Nagy Gabi szikár, talányos szövegeihez oda se tudok szagolni, Nyilas Attila versjátékai megállítanak egy időre, aztán el a mezőről.
   
   3.
   Rontott buzinovell
   Nagy nehézségek árán hatol át a rácsvezérelt költészet kerítésén a próza, és mert Grendel megbízható, nem várhatok talányos-trükkös megoldásokra, mégis, trükkök nélkül is meglódul a plafonon a csillár egy-egy írásától - az átmenetet ő oldaná, ha. Ha nem zavarná össze a képletet néhány logikai bukfenc, néhány túlírt részlet, ami fölösen blokkolja a történetet. A sztori: egy börtönviselt fiatalember munkát keres. Pincér kíván lenni. Az egyik helyről – „jóhírű hely” - elhajtják, minthogy a tolvajlásért börtönviselt ember megbízhatatlan (ami igaz is, lopni mindig könnyebb, csak egyszer kell a morális aggályokkal megküzdeni). Ebben a képben kap szerepet egy meghökkentő fehér ing, amit a munkakereső ifjú magával visz (minek?), és amit a főnök felesége „tüzetesen megvizsgálta, négyzetmilliméterről négyzetmilliméterre, vajon nem bújik-e meg rajta valami parányi folt. Az ing makulátlanul tiszta volt.” Nem érteni. Nem illeszkedő szimbóleum. A nő nyilván a fehér ingek szenvedélyes ellenőre, másként semmi értelme, hogy ezt tegye, az se zavarhatta különösebben, hogy kirúgja a fickót, hogy emiatt kínos legyen a pillanat, húzza az időt, várjon a dolgok megfogalmazásával, hiszen nem ő dönt alkalmazás-nem alkalmazás tárgyában. A jóhírű hely után a rosszhírű vendéglőt, a buzihelyet célozza. Leerotizálja a főnököt, mint egy bátor, pofátlan vörös sarki nő, a főnök maga az ördög (az írás szerint). Követeli, hogy a legjobbat kapja ételből, italból az étteremben, aztán felmegy az ördög lakására. Mialatt az ördög fürdik, munkakereső emberünk sorsszerű találkozásba keveredik egy konyhakéssel. Hogy mit keres a konyhában a bő és ízletes vacsora után, nem derül ki. Különös, hogy a gazdag homokos, a vendégét, akit első alkalommal készül éppen felszúrni, a konyhában ülteti le, oda érkezik ő maga is tisztálkodás után házi köntösben, mezítláb, cammogva. A konyhába. Ahol aztán a munkakereső ifjú megvillantja a kést, és (gondolom) belemeríti az ördögbe, leverve rajta reménytelen életét, mint Ludas Mátyás. Nem világos. A forradalmi cselekedetet általában akadályozza a teli has, ha fedél van az ember feje fölött, ha munkaígéretet kap, a forradalmárban az akciózást átalveszi a csendes belenyugvás.
   Szó nincs arról, hogy az írói szabadságot korlátozná bármi. De a logika – alkalmanként – megteszi ezt.
   
   4.
   A múlt tanúja
   Talán a kor hozza magával, talán az, hogy személyes élmények szinte el se jutottak az olvasóhoz a két világháború közéről. Az állítás mögött természetesen ott a maga természetes ellentmondása, mert volna, mert lett volna hamisítatlan információ, ha egyszerre vagyunk restaurátorok, delfinológusok, egyszerre vagyunk száz évesek, akik szemtanúk, akik képesek leválasztani az ideológia hazugságait, ferdítéseit, és egyszerre érdeklődő huszonhárom éves fiatalok. De nem lehetünk. Egyszóval: jó. Jó, hogy Bródy Sándor fia, Hunyady Sándor unokaöccse – Alexander Brody – itt van köztünk, néha elsül a számítógépe, akkor olvashatunk irodalmi-anekdotikus személyes emlékeket. Csak hogy tudjuk.
   
   5.
   A kibeszéletlen magyar-zsidó-sors
   Szirák Péter meghatározó irodalmi tárgyú dolgozatai után – Grendel-monográfia, amit ismerek, Esterházy (Az Úr nem tud szaxofonozni), Nádas Péter etc. – parázsba nyúl. Tulajdonképpen az első oldalakon megfogalmazza: „A vészkorszak nem emberi méretű bűne és szenvedése, korlátot nem ismerő züllése, az egész eseménysor abszurditása feldolgozatlannak mutatkozott a visszatérők számára, de az itthon maradottak számára is.” Slussz. Nincs, nem lehet tovább. Ép elmével felfoghatatlan történet. Nem sokkal később Szirák egy Földes Anna idézettel rövidre is zárja a kört, leengedi a korlátot, ameddig ember még gyalog elér a témakörben: „Az asszimiláció lehetséges és valóságos konfliktusainak elkendőzése, a szenvedők és a szemtanúk hallgatása nem magyarázható kizárólag a fájdalomtól való meneküléssel. Része volt ebben annak az írott-íratlan társadalmi szerződésnek is, amely a társadalom minden haladó rétegével és csoportjával elhitette, hogy az alkotmányban garantált jogegyenlőség és a tapintat diktálta tabuk betartása egyszer és mindenkorra gyökeresen megoldja a mesterségesen szított ellentéteket, s felszámolja a (kölcsönös) előítéleteket és a gyanakvást is.” Az írók - okosak és okosabbak, érintettek és kevésbé érintettek - a politikai környezettől függően (a vészkorszak előtt vagyunk, utána) fű alatt, trükkösen, populistán, netán diplomatikusan, vagy éppen vitairatként ezt ragozzák tovább a mindig megszabott szűk mezsgyén, ahová az antijudaizmus (ráadásul Izrael meglétével) eljutott. Így érkezünk a rendszerváltásig. „Kiábrándultan és némi bénultsággal néztük, miként zuhan a közbeszéd nívója.” – írja Szirák Péter. Talán korai a (volt) bénultság. Van hely, van hely hová mélyebbre zuhannia. Átgoldolhatnánk: afgánon, szerben és horváton, csecsenen, palesztinon, de erősen nem javallott. Bármerről érinti az ember, parázsba nyúl.
   
   6.
   Kézikönyv kérdőjelekkel
   Egy fotóriporter (Prohászka Imre), és egy történész (Romsics Ignác) könyvet jelentetett meg Volt egyszer egy rendszerváltás címmel. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy történész tízegynéhány évvel a rendszerváltás után könyvet jelentessen meg a rendszerváltásról, ráadásul mindezt Amerikából, ráadásul mindezt dokumentumok nélkül, korabeli napilapok adataira, tényeire támaszkodva. A napilapokat ismerjük. Nem is tehetünk mást. Ha kicsivel szerencsésebbek vagyunk (havi bér), még írtuk is. Tudjuk, mennyire szabad komolyan venni a nyolcvanas évek végén, kilencvenesek elején megjelent, jó esetben a politika szolgálólányként, rosszabb esetben ágyasaként tartott napilapokat. Gróth Gáspár szerint a kötet „időrendjével, információgazdagságával segíthet a tárgyalt időszak megismerésében.” Én meg azt gondolom, a rendszerváltásból, a rendszerváltást követő kaviárosztásból, lazaczabálásból kimaradt Nép nagy ívben tesz egy olyasféle időrendes gyűjteményre, amit a maga korában végigolvashatott, és már akkor is gutaütést kapott tőle. Aki pedig ismereteit kívánja szaporítani, másutt keresgél.
Onagy Zoltán

   
   

Kapcsolódó:

Bárka 2004/5. szám
Bárka 2004/5 - Szilágyi Zsófia
Bárka 2004/5 - Németh Zoltán
Bárka 2004/3
Megjelent a BÁRKA 6. száma
Azt álmodtam, hogy egy szelídszemű, zöld-fekete mintás, kiflinyi vastag kígyó férkőzött be a torkomba. Szája kicsüngött, állkapcsát nyitogatta. De nem mérgesfajta. Erről tudat alatt és álom előtt gondoskodtam. Arasznyira csüngött ki, erőfeszítés nélkül láthattam, mint hullámzik-ring hol orromtól jobbra-balra indázva hipnotizál, hol előszeretettel lefelé kandarodik - de azért nem annyira, hogy kancsallá tenne az erőlködéstől. Gergely Edit: Két gyümölcskert (részlet)
Kiss László: Bárka-szemle
Szilágyi Zsófia kritikájának legizgalmasabb része azonban a motívum-, illetve szimbólumelemzés (méz, mák, méh, galamb), amely sajnos – a terjedelmi korlátok miatt – szükségképp torzóban marad, viszont felhívja a figyelmet a mű rétegzettségére, több irányú megközelíthetőségére.
Fekete blues a fedélzeten - Bárka a Ludwigban
Megtudtuk, hogy a Bárka tíz éve alapult Békéscsabán, 1997-ig alkalmanként, azóta kéthavonta jelenik meg, szerkesztésébe elsősorban a „pletykás” Grecsó Krisztián, kiadásába a Békés Megyei Könyvtár segít be. Kimondottan büszkék széles látókörükre, „kánontörő” sokszínűségükre, a fiatal és a határon túli irodalom felkarolására és a „regionális kérdésekben, lokális ügyekben” való gyakori megmártózásukra. Másra momentán nem.
HÚS ÉS HAL (Bárka-szemle, 2003/1)
Egy folyóiratban megjelenő versek és novellák szinte mindig ócskák, kevés kivétellel, de a Bárka valódi sztárokkal villog. Itt vannak pl. a Varró Dániel vagy a Vámos Miklós által rendelkezésre bocsátott szövegek: ezek készülő könyvek részletei, és mindkét szerző van annyira népszerű, hogy nemcsak a hivatásszerűen irodalomban kéjelgők kukkantanának be szívesen alkotói műhelyükbe.
Kettőt egy csapásra (HELYSZÍNI PÁLYÁZAT)
Másnap a konferencia – a felvidéki magyar irodalom színe-java van itten összeverődve, kiskanálcsörgés, elégedett moraj, általános jókedv, pedig még nem esik a hó: a lista Grendel Lajostól Tőzsér Árpádig ível, de felvonul a fiatal literatúra megannyi kiválósága is, Németh Zoltántól kezdve Benyovszky Krisztiánon át H. Nagy Péterig. És így tovább.
Íróparádé a Gyulai Várszínházban
A napot – kimondva-kimondatlanul megidézve Leacock szellemét – Podmaniczky Szilárd zárja, leírhatatlan sikerrel: hogyan lehet fenékkel behelyezni az üveget a visszaváltópult kalickájába. (Nehezen.) Zajos siker.
A fináléban – mindenki a színpadon – túlzás nélkül ritkán hallható vastaps. Hosszú percek rivaldafényben, tizenkét íróember van talpon a vidéken (kettő reggel hatig), küzdelem a reflektorokkal. Ez a közönség – dacára a mintegy háromórás (!) programnak – egy pillanatig nem unatkozot
A Bárka a Nemzetiben
November 7-8-9-én Békés megye szerepel a Nemzeti Színházban, és nem mellesleg a megye harcosan értékteremtő irodalmi folyóirata, a Bárka is bemutatkozik...
GRECSÓ KRISZTIÁN: Szigligeti napló 2002
Kiss László: Bárka, 2003/2
SZEMLE - HAT PONTBAN
Irodalmi humor fesztivál - BÁRKA
A színpadon saját műveiket olvassák fel, illetve adják elő:
Buda Ferenc, Cserna-Szabó András, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Grendel Lajos, Hazai Attila, Hizsnyai Zoltán, Kiss László, Parti Nagy Lajos, Podmaniczky Szilárd, Varró Dániel
BÁRKA 4. szám
Megjelent a békéscsabai Bárka nyári száma: Elek főszerkesztő: nagyinterjú Buda Ferenccel (+ Buda-versek), dolgozatok Hitel-szerkesztők köteteiről (Nagy Gáspár, Csoóri) Szilágyi Zsófia Szirák PÉter Kertész-monográfiájáról, Podmaniczky és Balogh Tamás prózája, Tandori-vers (itt is).

2005-04-18 23:03:00