A rock and roll lovagja
Mr. Rock and Roll – Fenyő Miklós új albuma
Fenyő Miklós számára emlékezetes év 2004. Március 15-én - harminchat évi zenei munkássága elismeréseképpen – Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki. A napokban megjelent vadonatúj albuma, a Mr. Rock and Roll. Angyalföld díszpolgára lett. Itt született, innen távozott, ide tért vissza. A kötelék eltéphetetlen.
Az a kerület adományozta neki a címet, amelyet dalokban örökített meg az utókornak. Naná, hogy „fenyőgyöngyös” rock’n roll csomagolásban. Pálmafákat ültetett az angyalok földjén, ahol valóságos „mennyország a Duna-parton, csillagokra vár az alkony”. Ne restelljük kimondani: bizarr, sajátos költészetté emelte a Szent István park hősei, a jampik és jampipik szédült, őrült világát.

- Már a boltokban a Mr. Rock and Roll. Elmondhatod: „be van fejezve a nagy mű, igen, a gép forog, az alkotó pihen”?

- Három hónapig pörögtem az első billentyűhang leütésétől a lemez leadásig, beleértve ennek minden fázisát, s ez a pörgés nem áll le egyik pillanatról a másikra, legfeljebb lelassul. Az nem úgy működik, hogy az ember elkészít egy új lemezt, majd utána malmozik három hónapocskát. Meg aztán jönnek az új feladatok, például az augusztusi margitszigeti koncert előkészítése.

- Ne ugorjunk akkorát előre. A lemezkészítésnél maradva, híres vagy arról, hogy mindenbe beleavatkozol. Így volt ez most is?

- Igen. Mindenbe. Mert a dalokat, a melódiát, a szöveget megírtam. Utána a hangszerelési fázisban együttműködtem Novai Gáborral, aki régi munkatársam évek, évtizedek óta. De azért ott is beleavatkoztam. Mert bár ő pontosan tudja, mennyire bízunk meg egymásban – ezt most a szó nemes és jó értelmében mondom -, de nyilván azt is tudja, hogy a jóváhagyásom nélkül nem készülhet egy olyan lemez, amelynek minden egyes részét nem én jegyzem.
Olyan szerződésem van a Rózsa Records kiadóval, hogy közösen döntünk az image jellegű kérdésekben. Ez vonatkozik a CD- és kazettaborítóra, plakátra, szórólapra, belépőjegyre és egyéb megjelenési formára.

- Nem számíthatsz a kereskedelmi rádiókra?

- Egyáltalán nem. Ami roppant sajátságos helyzet idehaza, az Európai Unióban. Mert nem hiszem, hogy van még egy ország, ahol vannak rádiók, amelyek megengedik maguknak azt a luxust, hogy egyszerűen negligáljanak egy magamfajta muzsikust. Mindegy, ez így van. A békát lenyeltem már nagyon-nagyon régen. Vagy hét-nyolc éve. De nem panaszkodom.

 
- Azt énekled: „Így kell járni a végső táncig, legalább ’bis hundertzwanzig’, Ez a sorsom, tudom jól, ezer ördög és pokol, tiéd vagyok Rock and Roll!” Kik a társaid, akik veled járják a táncot, pontosabban veled muzsikálnak?

- Tulajdonképpen az a régi csapat, akik évek óta közreműködnek. Azok a zenészek, akik közül nem egyről lehet elmondani, hogy a rock and roll „emlőin” nőttek fel. A régi Hungárián. Kiskölykökből felnőtt fiatalemberek lettek, akik a harmincas éveik elején járnak, s nagyon megtanulták ezt a stílust – az én ízlésem szerint - játszani.

- Gondolom, a kiadónak nem jelentett üzleti kockázatot Fenyő-lemezt kiadni.

- Az a fajta üzleti bizalom, amire célzol, a mai világban nagyon érdekes kérdés. Egyrészt amiatt, hogy mindenki arra panaszkodik, hogy a lemezpiac iszonyúan leszűkült, másoláshegyekkel kell szembenézni, aztán a letöltések, meg minden nyavalya-kórság, úgy hogy a kiadó meggondolja manapság, kivel köt lemezszerződést. Pláne abban az esetben, ha az illető nem hoz egy kalap pénzt. Márpedig én nem hoztam egy fillért se.

- Téged felkértek.

- Úgy van. Január tizedikén leültem a zongorához, mert tudtam, hogy április közepén le kell adnom egy komplett mastert. Két napig csak vertem a billentyűt össze-vissza, anélkül, hogy bármit is feljegyeztem, vagy felvettem volna kazettára. Mert a legprimitívebb eszközökkel dolgozom: hagyományos zongora, ami csak zongora, és egy kazettás magnó, amit, ha olyan kedvem van, megnyomom, és ami eszembe jut, azt feljátszom.

- Kiket, miket szólítasz még meg a korongon Mr. Rock and Roll-on kívül? Parki szerelmet, nyarat, holdfényt, csillagokat…?

- Nem. Saját magamat. Ez egy nagyon személyes lemez. Még akkor is, ha van olyan nóta is rajta, ami abszolút ismert és várható stílusú tőlem. De lesz meglepetés is, az biztos. E kettő között van az igazság. S ha holdfény, vagy csillagfény szerepel rajta, az akkor is az én szememmel látható, nem csak úgy általánosságban.

- Ahogy szállnak az évek, dalaid zöme egyre inkább a gyökereidről szól.

- Ebbe a megállapításba még valami belekívánkozik. Mégpedig az, hogy bár a korral az ember szentimentálisabb lesz, de én fiatalkoromban is nagyon kötődtem ehhez a helyhez. Bizony elég ifjan éreztem azt, hogy ez az idetartozás nekem elsősorban a közvetlen környéket jelenti, kicsit tágabb értelemben a kerületet, amit bebarangoltam, s végül felöleli az egész Kárpát-medencét, amelyben élünk. Letettem a garast, hogy én egy „magyar gyártmány” vagyok, ami csak itt jöhetett létre. A Made in Hungária erről szól.

- Ki veszi át tőled a stafétabotot? Ki ül majd le az ócska zongorához, ha átadod?

- Nem tudom... Én teszem a dolgomat, s amennyiben ez valakit inspirál, akkor leül a zongorához. Ha pedig nem, akkor nem. Többet nem tehetek. Én is kaptam inspirációt. Jerry Lee Lewist, Elvist, meg a többi óriást hallgattam tizenegy évesen. De, azért nem ugyanazt csinálom, amit ők. Én is adok inspirációt, de ehhez vevő is kell. Hogy ki játszik majd az ócska zongorán? A szövegben ott a válasz:
„ma még csak épp találgatom, de úgy hiszem, megláthatom, ha egyszer én örökzöld álmot álmodom”.

Fotó: a szerző

[ Kiss Péter ] 2004-06-21 09:02:00