|
- Hogyan került a Madách Színházhoz?
- Igazán szövevényes út vezetett idáig. A színpad felé a táncon keresztül tettem meg az első lépéseket. Tizennégy éves múltam, mikor egy társastánc tanfolyam vizsgaelőadásán vettem részt. Teljesen el voltam varázsolva, kimondhatatlanul tetszett a hömpölygő tánckavalkád. Otthoni lelkes beszámolóm hatására szüleim beírattak egy kurzusra a Pataky Művelődési Házba. Erzsi néni, a tánctanárnőm hamarosan versenytáncra javasolt, állandó partnernőt kaptam. Számtalanszor álltunk a dobogó legmagasabb fokán. Egyszerűen, nem lehetett megállítani.
- Más műfajban is kipróbálta magát, vagy csak a társastáncot művelte?
- Megismerkedtem a klasszikus balettel, a modern táncokkal, a steppel és a néptánccal is. Mestereim voltak Jeszenszky Endre, Borbély György, Szöllősy Ágnes, Pécsi Gizi, Kriszt László, Berger Gyula és még mások is. Délelőtt a középiskolában műszaki ismeretket tanultam, de már vártam a délutánt, hogy mehessek az OSZK tánciskolába. Leérettségiztem, és megkaptam a táncos működési engedélyemet is.
- Hol, kikkel lépett fel fiatal táncművészként?
- Az akkor szárnyait bontogató Zoltán Erika mellé kerültem táncosnak, de a Béke Orfeumban is felléptem. Itt nemegyszer illuzionistaként is szerepeltem, óriáskígyóval a nyakamban.
A fordulat akkor következett be, amikor a Színművészeti Főiskola egyik musical vizsgaelődásába meghívott táncolni egyik mesterem. Az énekpróba során felvetődött, hogy felvételizzek a ’89-ben induló új operett-musical szakra. Igaz, sokszor mondtam, hogy csak a tánc érdekel, de mégis, hamarosan a harmadik rostán találtam magam. Felvettek! Csodálatos négy évet töltöttem a főiskolán. Már másodikos koromban a Madáchban töltöttem a szakmai gyakorlatot, majd a diploma megszerzése után állandó szerződést kaptam Kerényi Imrétől. 1999 óta szabadúszó vagyok.
- Prózai vagy zenés szerepekben játszik szívesebben?
- Számomra mind a kettő nagyon fontos. Vannak olyan darabok, szerepek, amelyekben jól kell tudni a prózát, máshol kiválóan kell énekelni és táncolni. Arra törekszem, hogy mind a háromban folyamatosan képezzem magam, a közönségnek és a szakmának a legjobbat nyújtsam. A főiskola elvégzésével nem állt meg az élet! Ugyan úgy kell most is karbantartanom a hangomat, be kell járni a színházba próbákat nézni, nem hagyható el a tánctréning sem.
- Melyik a kedvenc darabja?
- Az első, ami a szívem csücske marad, a Macskák volt, még ’90-ben. Akkor még táncosként szerepeltem az előadásban, majd egy évre rá Hűvösvölgyi Ildikó mellett megüresedett a Ben Mickering szerep, és azóta folyamatosan játszom. Lassan már a hatszázadik előadás következik. Kedvenc az Operettszínházban ’95-ben bemutatott Crazy for you musical főszerepe, a Csárdáskiráylnő Bóni grófja is. Igazi boldogságot jelent a Marica grófnő Zsupánja is. Hálás vagyok a sorsnak, hogy eljátszhattam ezeket a szerepeket.
- Látta a Macskák angol változatát?
- Láttam, nagyon-nagyon tetszett, hihetetlenül profi előadás.
- Milyen különbségekett tapasztalt az eredeti és a magyar változat között?
- Különbség mindenképpen van, hazudik, aki azt mondja, nincs. Ott egészen mások a körülmények, ráadásul a musical műfajának ott van hagyománya. Mi próbálunk felzárkózni, és azt hiszem, árnyéka maradunk az angol profizmusnak. Seregi László, aki társrendezője és koreográfusa volt a Macskáknak, a színészeket csodálatos érzékkel vonta egybe a tánckarral. Egy nagyon homogén csapatot tudott így kialakítani, hihetetlen jó ötletekkel és színpadi megvalósítással. Azt hiszem, mi ebben többek vagyunk.
- Van-e és ki a példaképe?
- Egyrészt a szüleim, a szakmai oldalról a külföldi, főleg amerikai musical-színészek, az óriási operett-egyéniségek. A prózai színészek közül például Mikó István, akivel ma is partnerek vagyunk a Fantomban.
A szerepálmok sorolását az ügyelői második figyelmeztetés meghiúsította. Firmin operaigazgatónak indulnia kellett: a Fantommal volt találkozója.
|
