A holt-pont napja
Ötödik nap, nem csoda, hogy ilyenkorra már szinte mindenki félhulla lesz. Az arcok sápadtabbak, a lépések lelassulnak, a tekintet vészesen üres lesz. Mindezzel semmi baj nem lenne, ha nem kéne bizonyos szintig úrrá lenni a helyzeten, és melózni, szerepelni, egyszóval kissé hasznosabban élni. Pár napja az Apostol együttes slágerét dúdolgatom: “Okosabban kéne élni, ennyit mondhatok…”
Szóval a vasárnap. A nap, amit Isten is a pihenésre teremtett. Én – alkalmazkodva a hagyományhoz – délután háromig aludtam. Kissé kábán, fejfájósan ébredeztem. Kellemesen bódult állapotom a telefon bekapcsolásáig működött. A kijelzőn Nagy Gabi üzenete: délután ötkor találkozás a Filatorigátnál. Hát igen. A mai felolvasást valahogy elfelejtettem. Illetve úgy rémlett: másnap lesz. Általában nem okoznak nekem nagy gondot az efféle programok, felkapok öt verset, a többit személyes varázsomra bízom. Most azonban gáz volt. Egy: nem otthon ébredtem, idegen lakásban pedig ritkán bukkanhatok legfrissebb költeményeimre. Kettő: külön feladatként a showra előre megkapott filmetűdökre kellett volna narrációt írni. A kazetta szerencsére nálam volt, és a lakásban találtam egy video-t is, ám mindez nem enyhített szorongásomon: fél órám van – zuhanyzással együtt – a produkcióra. Kedves R.-re bíztam a dolgot, aki meg is oldotta a feladatot. Timár Péter Freskó című dokfilmje alá hangként a Mi negyedszázadunk című kiadványból montázst rögtönzött nekem, megmentve ezzel korrektségem hírét. Több Balázs Béla stúdiós film közül lehetett válogatni, Bódy Gábortól Bollók Csabáig minden volt a repertoáron. A négy fellépő viszont (Harcos Bálint, Erdős Virág, Peer Krisztián és Karafiáth Orsika) megdöbbentő módon hasonlóan szelektált. Bálint és én Timárt, a többiek pedig Bódy-t választották. Az kvázi-performance-ra a Magyar Hírlap Szabadegyetem sátrában került sör. Viszonylag jó és értő közönség előtt. Az egyébként a literás rendezvény moderátora Nagy Gabi volt. Eztán a szokásos csónakház projektbe kezdtünk, másnapos bódulatunkat sörökkel higítani fel. Csatlakozott hozzánk Sisso is, a ma esti programot megbeszélni, aztán nekem tízre el kellett rohanni a tv2 stábjához, a női irodalomról beszélni. A Novák Péter vezette műsor nem sokat fogott meg a dologból. Igaz, hogy egy tetkó, és egy különös szigetarc összeállítás közé nehezen illeszthető be a finom női lélek. A stúdióban Tóth Krisztina és Kiss Noémi elemezte az irodalmi színpad aznapi tapasztalatait, míg én a külső helyszínen a férfikímélő szakításról értekeztem. A stáb mellett még összefutottam Beregi Tamással. Szinte láttam, már a következő könyvének egyetleneit keresi… Aztán jött, ami még nem volt: barátnőmmel felkerestük a Magic Mirror sátrat, ahol éppen férfisztiptíz ment. Oh, egy gyönyörű néger pasi dobta le magáról pompás tánc közben a felesleget. “Milyen kár, hogy ez a remek példány homoszexuális” – suttogta a fülembe barátnőm. Hát igen. Ilyen férfisegget és hátat rég nem láttam már. A közönség extázisban tapsolt, fütyült, ujjongott. A superman-t egy revü követte, Rába Roland, Fullajtár Andrea és Rezes Judit részvételével. A zongorát Darvas Ferenc ujjai izzították. Alap a weimari Németország slágerkincse volt, a sátor szellemiségéhez illeszkedő szövegekkel. Rezes és Fullajtár egyszerre volt szexis és ordenáré, elesett és észveszejtő. Ezt a helyszínt mindenkinek csak ajánlani tudom. Mi még maradtunk egy kicsit a transzvesztita-show-n is, bámultuk Plexi és Frutti vonaglását, majd elindultunk haza, hiszen a hétfő nehéz napnak ígérkezik, kell erő, és így is jócskán hajnal van már...
[ Karafiáth Orsolya ] 2003-08-05 07:40:00