Vivát, Parasztopera!
A 2002. évi Vidor Fesztivál fődíjas társulatának előadását másodjára tekintettem meg. Pintér Béla társulata egyszer már szerepelt a POSZT versenyprogramjában (Korház Bakony című előadással). Ez alkalommal csak OFF-produkcióként láthattuk Pintér rendezését.
Ballada, népzene, néptánc és a barokk operaforma bizarr találkozása, önmaga és kecskemód kiéneklése a darab. Nem tipikusan kőszínházi vállalkozás Pintér Béláé. Irónia és valóságreferencia? Nehezen meghatározható az összkép. Mindenesetre nevetni kell. Ahogy nézem az előadást, nem várok el semmit. Nem gondolok el semmit. Nézek ki a fejemből. Aztán mégiscsak előjönnek a valóságreferenciák, tudáselemek, sejtelmek?
Megragad egy-egy színész, egy-egy mondat, mozdulat, arcél, vagy a zenei forma tökélye, melyet más néven közhelynek nevezhetünk, s be kell vallani, mindvégig csak nevetek. Ha elvesztem egy pillanatra a cselekményfonalat, mert leragadtam valahol, akkor is jóleső nevetés fog el. Vagy röhögés. Intellektuális és zsigeri alapon.

 
 
A Pintér Béla előadásában található cowboy szálban egy szeretkezés felkavarta a nézőtér köröttem ülő női tagjai kedélyét. Bevallom, soha, sehol másutt nem láttam még ilyesmi, sacperkábé 35-40 centiméteres flittertől csillogó övre csatolható merev műfalloszt. De ez az előadás nem csak ezen a módon gazsulált. Hanem az egybegyúrt formákból, kultúrákból az erőt is magába szippantotta. A népi kultúra, vagy amit ma népi kultúrának neveznek: halott, az opera szintúgy halott műfaj, vagy nevezzük inkább mindkettőt konzervatívan kezeltnek. Létezik néprajz, táncház, operaház s leírható tendenciák is léteznek, hogy mindkét terület hogyan is működik ma. Opera az operaházban. Azon túl csak szinte csak szórványemlék.

 
 
A paraszt ma gyönge szitokszó, az opera asszociációja egy közepesen büdös húsvéti locsoláshoz alkalmatos kölnit idéz elém. Holott mindkettő értéke vitathatatlan, s szerepük megkérdőjelezhetetlen. S ami az előadás nyomán keletkezik? Ez egy új minőség? Szintén vitathatatlan érték. Intellektuális szórakoztatás. Remek alakításokkal.
A Vőlegényt maga Pintér játssza. A szülőket: Baranyi Szilvia és Tóth József. A Mostohatestvért Enyedi Éva. A menyasszony: Nagy-Abonyi Sarolta. Szüleit: Szalontay Tünde és Bence Sándor. Az Állomásfőnök: Thuróczy Szabolcs. S végül az Idegen: Deák Tamás. Ez a társulat a fejkendős, szoknyás férfizenészekkel teljes, Darvas Benedek hétfős zenekarral élőben kíséri az előadást.

 
 
Szokatlan minőség keletkezett. A POSZT versenyprogramjában lett volna a helye ennek a valódi vitákat indukáló, értékszembesítő előadásnak. Aki tudja, nézze meg. Ha már látta, nézze meg mégegyszer.

Fotó: Bálint F. Gyula

[ Balogh Robert ] 2003-06-14 15:20:00