Rokonok, ásítás, unalom
Este hatkor elkezdődött az első előadás. A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata Móricz Zsigmond Rokonok című színművét mutatta be Bodolay Géza rendezésében. A POSZT versenyprogramjában az idén 15 produkció szerepel. Az Off-programok sorában 27 helyszínen, 450 művész közreműködésével több, mint 200 rendezvényt tartanak.
Ebből egy elmaradt. Darvas Ivánról azt hallottam egy szervezőtől, hogy beteg. Kertész Sorstalanságát mondta volna, a jegyek már hetek óta elfogytak. Darvasnak jobbulást!
Szóval a Rokonok. Móriczot tavaly fedeztem fel újra magamnak. Az erotikus naplójából hallottam hangjátékot, Kozák András zseniális mondta. A Rokonok, ha nem is ennyire elementáris belső utazást kínál. Milyen is az örök magyar valóság, az uram-bátyám, pajtikám, sógor-komám világ. Milyen a mai magyar mélystruktúra. Az érdekérvényesítő-hálózat borzalmai.

 

Egy-egy Bodolay-előadás valamiért minden POSZT-on jelen volt eddig. Ez alkalommal nem értettem, hogyan kerülhetett ide. A színpadon kusza betoldott jelenetek, néha még érteni sem lehetett, mi célt szolgálnak. Felfedezhető, vagy ráerőltethető a díszletelemekre a szimbólumhasználat című kifejezés. Vagy nem vagyok elég sznob, vagy csak elég hülye, de miért kellett a színpadra a lefűrészelt lábú, elhangolt zongora egy dobogóra állítva? Miért kellett az a csőhálózat? Miért az idióta díszlet? Miért nem találtam konzekvenciát a járások használatában? Miért imitálnak közepesen rosszul mozogni tudó színészecskék finom balett-mozdulatokat, mikor is Ludwig van Beethoven gyönyörű muzsikája szól. Egyáltalán miért ide darab, amikor ez a zene annyira tökéletes? Aztán néha mégis, mintha a zene és a színpad egymásra találna.

 

A marháskodó balettimitáló fiúk idegesíteni és szórakoztatni akarnak, s mégis időnként barokk operát idéz Bodolay rendezése, sőt a beállítás a legrosszabb századelős operettek sajátosságait is felvonultatja.
Meglehetős unalomban telik az este. Lassú az előadás, tempótlan. Nem csak én nézegetek, a többi néző is a fejét forgatja, ásítozik, alszik. Teltház sincs, a szünet után még ritkásabban telítettek a széksorok. Két és félezer forint a belépőjegy ára. Minden tiszteletem azé, aki kifizette.

 

Móricz Zsigmond számtalan erős mondata visszhangzott a fülemben percekig. Két színész tehetsége mutatkozhatott Kopjáss Istvánt Kardos M. Róbert, Linát, feleségét Firtos Edit alakította, az ő kettősükben véltem felfedezni valamit, ami nem az öblögetős színpadi panelokra épült, hanem szerepépítésre.
Az előadás végén kitört a taps. Az egész társulatból csak Firtos Edit arcára ült ki a boldogság. Bodolay-poénjait díjazták vajon, hogy fél-függöny lóg, hogy füstölgő kályhacső a vonat, hogy szikszalag célkereszt díszíti a kommunista homlokát? vagy inkább illendőségből tapsoltak a nézők?

 

A színházból kifelé majdnem mindenki morgott. A rendező is feltűnt pár perc múltán. Széles mosolya elárulja, ő legalább elégedett.
A POSZT műsorfüzetében az áll: ?A kicsit didaktikus művet alaposan leporolta a társulat. Most aztán száll a por.? Ha két és félezer forintot kellett volna kifizetnem ezért az előadásért, visszakértem volna a pénzem a rendezőtől.

Fotó:Peti Péter

[ Balogh Robert ] 2003-06-06 01:38:00