Első nap - június 5.
Miniszter, angyalháj, megnyitó
Pécs, 2003. június 5. Délután három óra. A Király utcán loholok, a színház előtt. Ha jól látom, az árnyékban áll a Gáspár. Nem a Győző. A Sándor. Negyed óra múlva visszafelé már a Szilágyi áll a színház előtti szökőkútnál, csak ő a napon, körötte három tini. Lányok, akik autógrammért ácsingóznak, Szilágyi burukkol és azt kérdi éppen, három elég lesz-e?
Az egyik teraszon ismerős tévések ücsörögnek, odaintek, visszaintegetnek. Mindenfelé tévések, kamerák, vágóképeznek. Mindenfelé ismerősök, színművészek, sajtókatonák, kóborló kritikusok. A Széchenyi téren a könyvsátrakban pakolnak. Mindenki készülődik, a kánikula ellenére a felzászlózott városban érezhető a pulzálás, élet van az utcán. Kvázi mediterrán hangulat.
Öt óra előtt pár perccel, a hivatalos megnyitóra érek vissza a Széchenyi térre. Már messziről hallani a rezesbandát. Odaérve látom a mazsoretteket, a tér közepén mórikálják magukat az arra járóknak. Aztán felvonulunk párszázan a könyvsátrak közé, egy színpad elé, ahol is a megnyitó lezajlik (a tavalyi dobogóval ellentétben fedett a színpad, nem sülnek pecsenyére az interjúalanyok).

 

Hírlapban talán így fogalmaznának a megnyitót illetően: Hiller István, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere nyitotta meg az immár harmadik alkalommal Pécsett megrendezett színházi seregszemlét Jordán Tamással, a POSZT Fesztiváligazgatójával és Toller László Pécs megyei jogú város polgármesterével közösen.
Hiller István mondott latin bölcsességet (nem írtam fel), s hogy a POSZT-on az előadás nem ér véget, ha lehull a függöny, folytatódik az utcákon, tereken, ahol a színházért rajongók és színházi szakemberek találkozhatnak és beszélgethetnek. Miközben javában beszélt a miniszter úr, egy félreeső padon egy kisfiú barnásan aranyló angyalhájas pelenkáját cserélte ki serényen az édesanyja. "Ambiciózus és nagy tudású város nyújtott kezet az országos politikának és az országos színházi életnek" - tette hozzá a miniszter, hajól emlékszem. És tényleg. Az édesanya gyakorlott mozdulatokkal már a törlőkendőt használja, majd a gombóccá formált pelenka egy közeli kukában végzi.

 

A téren legalább annyira meglepő jelenteket látni, mint a kakás seggű kisfiút. Hírhedten jobboldali színészt loholni a baloldali miniszter után, a melegtől elkínzott arcú híresembereket, akik inkább karikatúrájuk önmaguknak, semmint önmaguk. Albert Camus mintájára (mármint: az ember 35 éves kora fölött felelős a saját arcáért) kreálhatunk egy aforizmát, hogy az ember hatvan év felett felelős saját karikatúrájáért.
Beszélgetésekbe kapcsolódom be, majdnem mindenütt szó esik egy múlt vasárnapi beszélgetésről, Jordán kontra Szikora, Friederikusznál. Hogy mennyire kínos volt. Az este folyamán - megint a beszélgetésről volt szó - egyszer csak felbukkan Szikora is, mintha magasabb lenne, mint tavaly. Jordán mindenhol jelen van, nyilatkozik, törölgeti a homlokát, nyilatkozik, siet az utcán, megint nyilatkozik.

 
 

Ja, és téren a megnyitó után az Anima Soud System zenél. Pörgős a hangulat. El sem hiszem, hogy élőben nyomják.

 
 

Szóval elkezdődött...

Fotó:Peti Péter

[ Balogh Robert ] 2003-06-06 00:00:00