Korunk – Ablak a jelenre
   A pályázók köre, noha nem fedi le teljes egészében és arányaiban Románia területét, reprezentatívnak mondható olyan értelemben, hogy az erdélyi magyarság leendő értelmiségi rétege nyilatkozik meg a szövegekben – ez az írások ismeretében bízvást megelőlegezhető.

   
   Korunk - 4.
   
   A legutóbbi romániai népszámlálás 2002-ben közzétett eredményei arra késztettek minden felelősen gondolkodó értelmiségit, hogy igyekezzék felmérni: milyen helyzetben él jelenleg az erdélyi magyarság, milyen jövőképpel rendelkezik. Olyan stratégiák kidolgozása vált szükségessé, amelyek számolnak a jelenlegi helyzettel, és pozitív kötődést alakítanak ki az erdélyi fiatalokban környezetükhöz, illetve lehetőséget is teremtenek számukra ahhoz, hogy szülőföldjükön teljesítsék ki önmagukat.
   Az ilyen stratégiák egyik lényeges elemét kell hogy képezze az, hogy maguk a fiatalok, akik ebben a régióban élnek, hogyan látják saját jövőjüket, milyen képpel rendelkeznek közösségük, családjuk hagyományairól, hogyan illeszkednek be a nyilvánosságba, az erdélyi intézmények kereteibe. Ennek a helyzetnek és generációs közhangulatnak a feltérképezésére vállalkozott a Korunk szerkesztősége, amikor Ablak a jelenre címmel pályázatot hirdetett erdélyi magyar középiskolások számára. A pályázat abból az elképzelésből indult ki, hogy a környezethez való viszony alakítható, megváltoztatható, és hogy ehhez a változtatáshoz szükséges első lépés az, hogy ki-ki saját véleményt alakítson ki és fogalmazzon meg róla. 78 pályamű érkezett be Erdély teljes területéről, publikálásra méltó munkák. A szerkesztőség a legutóbbi lapszámban csupán a díjazott szövegeket közli teljes terjedelmükben, a többi írásból szemelvények olvashatók. (A közeljövőben kötetben fog megjelenni az összes dolgozat.)
   A pályázók köre, noha nem fedi le teljes egészében és arányaiban Románia területét, reprezentatívnak mondható olyan értelemben, hogy az erdélyi magyarság leendő értelmiségi rétege nyilatkozik meg a szövegekben – ez az írások ismeretében bízvást megelőlegezhető. A szövegek jó kiindulópontot jelenthetnek átfogó társadalomtudományi elemzések számára, e feldolgozás egyik előmunkálataként közöljük összeállításunk élén Veres Valér szociológus tanulmányát a pályamunkák tartalmi vonatkozásairól, azok szociológiai szempontból releváns problémafelvetéseiről.
   A lapszámban olvasható Karácsonyi Zsolt és Kuti Csongor néhány verse, de a lap rangos tanulmányokat is közöl Pásztor Gyöngyi–Péter László (Kolozsvári magyar diákok: jelen és jövő), Pomogáts Béla (Cs. Szabó László Erdélye és Európája), valamint Szántai János (Ami a Filmszemléről még elmondható) tollából. Állandó rovatában (Exercitia spiritualia) Visky András közöl esszét.
   
   
2003-05-07 21:35:00