Zsigmond Andrea: Testszínű szavak (Gergely Edit kötetéről)
A szerelemről való beszéd a kötetben egyenes, leplezetlen. A versek meztelenül kínálják magukat az olvasónak, a kötet mintegy széttárja (vers)lábait.


   Gergely Edit: Üzenet lélekdoktor szeretőhöz
   
   Erdélyi Híradó, Előretolt Helyőrség Könyvek, Kolozsvár, 1999.
   

Jól megválasztott a cím, jól szerkesztett a borító. A fedőlap egy női-férfi akttal, a feléjük forduló női mellrajzzal (lehet a szerzőé-beszélőé), színeivel – szüzesség fehérje, szerelem pirosa, halál feketéje – a kötet belseje felé mutat.
   “én gergelyedit vagyok, /egót fitymáló pipihús” – nevezi meg a beszélő a kötetben megszólaló önmagát. Ez a hang hol “bájos gyerekgőgics”, hol “devoráló naiva” vagy “bőrbe göngyölt dög”, netán “bödör vörös díva” hangja, hol mindegyik egyszerre. A gyermek őszintesége, a díva hűvössége, a dög trágársága mind azt az elemi, zsigeri élményt próbálja megfogalmazni, ami a másik/egy másik utáni vágy, kötődés vagy hiány. (A keresésben az én néha csak önmagára lel.) A vágy megjelenése, vajúdása, a kötődés kétsége, felbomlása a hangok sokfélesége révén is egy polifonikus formai és tartalmi sokféleséghez vezet. Ugyanakkor a kötet nagyon is egységes. A jól kiválasztott, erős nyitó és záró versek közé helyezett szövegek mind a szerelem (ha az) kérdéskörét járják körül. Legnagyobb hangsúly a már megkopott viszony rajzára esik, annak a vergődéssel vegyes tehetetlenségnek az érzékeltetésére, ami egy már kényszerű, vonszolt szerelem velejárója: “fölpattogzik bennünk a képzelt gyöngédség /a megértés mímelt infantilis máz /a közös meghittség egyre (h)idegenebb /szexbe menekül a durvuló tapintás (...)”. (A hátlap is ezt a szöveget emeli ki; ez ismét a figyelmes szerkesztés jele.)
   A szerelemről való beszéd a kötetben egyenes, leplezetlen. A versek meztelenül kínálják magukat az olvasónak, a kötet mintegy széttárja (vers)lábait.
   Gergely Edit gyakran játszatja egybe szerelem és költészet motívumait (a versírás a második tematika, ami a kötetben megjelenik). Van úgy, hogy az olvasó szeretővé válik (ha beírja magát a vers üres soraiba); a magára hagyott szerető ölelkező rímekkel bíbelődik; a halódó szerelem maradványai egy utolsó költeménybe (mint egy urnába) mentődnek át; a piros betűs napon egyszerre tilos versírás és szeretkezés.
   A “testszínű szavak” erotikája egy már tudatos gesztus által megidézett erotika. A vágy reflektált, a megszólalás mikéntje stilizált és egyenletes (a versek alanyai líraian “purcintanak” és “szellentenek”). A kötet jónéhány szépen árnyalt, pontos verset, versszakot tartalmaz. Néha azonban nem könnyű az egymásba gubancolódott képeket kibontani.
   
   A kötet retorikájának része az áthallásokban, utalásokban megjelenő József Attila-i, Szilágyi Domokosi, Parti Nagy-i, Weöresi, Pilinszkys attitűd, hangulat. A vendégszövegek, átírások zökkenőmentesen simulnak bele a Gergely Edit-féle lírába. Ezzel szemben az is gyakori vonása a verseknek, hogy csattanóra vannak kihegyezve (kiugrásokra a szöveg homogenitásából). A poénok néha igen jól működnek – pl. ”(méhem kelyhét…véremmel)/ vegyétek és egyétek// sőt, kapjátok be”. A szójátékok gyakran hatásosak (Létlelet). A sok lábjegyzet némelyike is ötletes: a “Le a hedonizmussal” sorban kifejeződő kívánságot megvalósítja lábjegyzete – a lap aljára, vagyis le kerül a “hedonizmus” kifejezés.
   Az utóbbi példában Gergely Edit költészetének egyik sajátos vonása is megragadható. A szövegek nemcsak úgy lépnek ki önmagukból, hogy gyakran reflektálnak versírt mivoltukra, hanem úgy is, hogy a nyomtatott képhez tartozó – egyébként a szorosan vett szöveg világán kívül eső – elemek is a szöveg szerves részeivé válnak (a szöveg magáévá teszi öket). Az Altató cím lábjegyzete (“csepegtetve”) fokozottan befolyásolja a szövegértést; máskor a bekeretezett szó esetében (édesem) a gyászkeret verbális szimbólummá oldható, sőt, egyenesen állítmányként lehet olvasni. Más esetben a nyomtatott szöveg egyik sajátossága – az, hogy a papíron a fent-lent struktúrában szerveződik – az ábrázolt folyamat vizualizálásában játszik szerepet:
   (az isten) “ magasról
   leszarja
   a lelkem”.

   Miután tehát a versek nyelvvé oldották az anyagiságot (testiséget), a folyamat ellenkezőjével is megpróbálkoznak: ki szeretnének lépni a szellemiség közegéből, anyagivá, tapinthatóvá szeretnének válni. És valóban, néha szinte látni, ahogy a versek széle felkunkorodik a papírlapról.
   
[ Gergely Edit ] 2003-03-23 21:05:00