Bach Máté - Fénypecázás
Meghívó, Bach Máté FÉNYPECÁZÁS című kiállításának megnyitójára 2018. május 17., csütörtök 17.30 óra Cultiris Galéria Örkény István Könyvesbolt (1137 Budapest, Szent István krt. 26.) A kiállítást megnyitja Horváth Töreki Gergely színművész, aki Hartay Csaba A háttér ünnepe című írását olvassa fel.
FÉNYPECÁZÁS

A Fénypecázást, a sorozatom címét négy évvel ezelőtt találtam ki, amikor kísérletként elindítottam. Talán egy évvel azelőtt kezdtem elkészíteni a képeimet, mielőtt az első fénypecát bemutattam egy közösségi oldalon. Ültem az egyik törzshelyemen és azon gondolkodtam, hogy milyen címet adhatnék a sorozatomnak. Játszottam a szavakkal, és biztos voltam abban, hogy nem szeretnék túl komoly vagy drámai címet adni.

Olyanra gondoltam, ami a játékomat játéknak hagyja majd mindig. Ahol jó szabadnak lenni, ahol mindenfajta kötöttség nélkül hagyhatom, ahogyan a pillanat megmutatja magát, igen, itt vagyok, ez vagyok én.

 
 
Sokadik ötletem után már-már kezdtem feladni a reményt, ám a füst és a pálinka itta kocsmai romantikában egyszer csak eszembe jutott a pecázás szó. Olyan szavakat kerestem, amelyeket örömmel használunk vagy legalábbis vicces a hangzásuk, ugyanakkor jelentéstartalmuk is van.
Ekkor fedeztem fel, hogy ha a két szót összetársítom, a fény és a pecázás milyen jó cimborákká válnak és hangzásra is dallamosak, játékosak lesznek. Aznap este megszületett a Fénypecázás.

 
 
Az a szép a földi életünkben, hogy annyi, de annyi szép pillanatban van részünk, ami kirajzolódik a fény segítségével. Szerettem figyelni embereket, ahogyan közlekednek, ahogyan köszönnek, ahogyan figyelnek valamire, vagy látni egy-egy véletlen találkozást. Hiszem és tudom, hogy a pillanatokban található a láthatatlanságban járó mesterünk, aki formákon és gesztusokon keresztül teszi láthatóvá magát, és eközben tanít minket, embereket, csak észre kell hogy vegyük ezeket a tanításokat.
Nagy ajándék az élettől, hogy fotográfusként élhetek, mert lehetőségem nyílik egy olyan ajtón belépni az életünkbe, amelynek segítségével szemtanúja lehetek a valóságnak.

A Fénypecázás az egyik nagy mesterem!

Bach Máté

 
BACH MÁTÉ

Szociális munkás szakon diplomáztam a Kodolányi János Főiskolán, és ezzel párhuzamosan ösztöndíjasként Dániában tanulhattam fotográfia szakon.
A főiskolai éveim alatt másfél évet dolgoztam hajléktalanszállón, ahol megszületett az Homeless Passion dokumentumfilmem.
Éltem időszakosan Alsószentmártonban, ahol mélyebb betekintésre kaptam lehetőséget a Beás Cigányság hétköznapi életébe.
Idén lett hatéves a Vagány históriák című, írókról készített portrésorozatom. A képeimet különböző tematikák alapján készítem el.
Lassan egy évtizede dokumentálom a Vajdasági Tanyaszínház életét.
2017-ben jelent meg a Pesti nő című könyvem az Athenaeum Kiadó jóvoltából.
Jelenleg a Magyar Idők című napilap és a Prae.hu kulturális portál fotóriportereként dolgozom.

2018-05-12 10:20:00