Olasz “új hullám” és virtuális valóság
Vincenzo Basile Polgár tudósítása (fotó)
Enyedi Ildikó szava is döntő lehet, ki kapja idén az Arany Oroszlánt a kedden nyíló 74. Velencei Filmfesztiválon. Az izgalmasnak ígérkező mustra előzetesei szerint lehetséges egy olasz új hullám jelentkezése, de a virtuális valóság is jelentős teret kap. A Netflix már a fesztiválra is betört.
Idén magyar részvétel ezúttal csak a zsűriben található, Enyedi Ildikó személyében. A Berlinben Arany Medve-díjjal jutalmazott magyar rendezőnő zsűrortársaival Annette Bening amerikai színésznő mellett dolgozik majd, aki elnökként vezeti az ítészek csapatát.

 
Amikor meghirdették a virtuális valóság jelenlétét is a fesztiválon, a szervezők álmukban sem gondolták, hogy ekkora invázióval találják majd szemben magukat. Alberto Barbera, a fesztivál igazgatója elmondta, mennyire megdöbbentek, amikor több mint száz filmet neveztek be az alkotók ebben a témakörben a legkülönfélébb szekciókba, rövidfilmes és nagyfilmes munkákat egyaránt. Ebből a kínálatból válgasztották végül a 22 versenyben induló címet. Mindemellett – nyilatkozta az igazgató , - nem gondolja, hogy az egyszerűség kedvéért VV-nek nevezett áramlat a mozi jövőjét jelentené, de nem lehet nem tudomást venni a létezéséről, ezért is kapott helyet a programban.

 
A Velencéhez tartozó kis fesztiválszigeten mindig is jelentős számban szerepeltek olasz filmek. Ez idén sincs másképp, viszont a kiszivárgott értesülések szerint a korábbi évekhez képest jelentős minőségi változás várható. A filmeket jól ismerő fesztiváligazgató egyenesen olasz új hullámot emleget. Kétségtelen, hogy több fiatal alkotó is bemutatkozik, aki keresi az új kifejezési formákat, elhagyva a rég bevált “komédia olasz módra” valamint a szerzői film recepteket és egészen más szemlélettel közelít mondanivalójához. Azért a nagy klasszikus filmalkotók sem hiányoznak, hiszen a retrospektív sorozatban vetítik majd Antonioni Vörös sivatag-ját és Bertolucci Huszadik század című remekét.

 
Ragadjunk ki néhány címet a versenyfilmekből is. Aktuális, az egész világot érintő témához nyúlt a kínai Ai Weiwei Human flow – Emberáramlat című dokumentumfilmjével, amelyben a migráció jelenségét próbálja körüljárni. Darren Aronofsky Mother! – Anya! című filmje igazi csemegének ígérkezik és nagy titkolózás övezi a különleges színészgárdát is, amelyről egyelőre nem lehet többet tudni.
George Clooney rendezőként jegyzi a Suburbicon – Külvárosi című filmet, amelynek alapját egy régi Coen forgatókönyv adja, de Clooney aktuálpolitikai elemeket szőtt a történetbe.
Előzetes hírek szerint az egyik legszebb film Guillermo del Toro The Shape of Water – A víz alakja, amely mondjuk a Szép és a szörnyeteg valamint a Fekete laguna réme között helyezhető el.

 
Mai világtémát érint Ziad Doueiri libanoni rendező munkája, a L’insulte – A sértés, amelyben egy Libanonba menekült palesztin és egy szélsőséges libanoni keresztény összeütközését bontja ki különlegesen finom eszközökkel. Hirokazu Koreeda a mai japán filmes generáció egyik legnagyobb alakja először szerepel Velencében. Filmje a Sandmen No Satsujin – A harmadik gyilkosság egy bírósági eljárást állít a fókuszba és azt sugallja, hogy lehetetlen az igazság megragadása, de egyben ítéletet alkot az igazságszolgáltatásról is. A családon belüli erőszak a témája az elsőfilmes francia Xavier Legrandnak. Alkotása címe: Jusqu’à la garde – Az őrig. Szigorú műnek ígérkezik Andrea Pallaoro második munkája, az Opera, amelynek egyetlen szereplője van, Charlotte Rampling, aki fergeteges alakítást nyújt. A fesztivál nyitófilmje Alexander Payn mozija lesz, a scifi ihletésű Downsizing – Alulméretezett.

Csak néhány címet ragadtunk ki az izgalmas programból, kíváncsian várjuk, mely alkotások váltják be a hozzájuk fűzött reményeket.
A sztárparádé sem marad el Velencében, ahogy minden évben rajongók tömegei várják a vaporettón érkező csillagokat. Ezúttal két “őshollywoodi” dinoszaurusz, Jane Fonda és Robert Redford koptatja majd a vörös szőnyeget, hogy átvegyék életműdíjukat.

Vincenzo Basile Polgár tudósítása
(fordító: Máté Judit)

Vincenzo Basile

eredeti foglalkozását tekintve pszichoterapeuta, de mindig is közel állt szívéhez a film, a zene, a művészetek. 2003-tól nyílt lehetősége, hogy ezt a szenvedélyét is kielégítse és újságíróként filmmel, művészettel foglalkozzon.
Olasz publikációi mellett itthon sok éven át a Népszava fesztiváltudósítójaként vált ismertté. Cannes, Velence,Trieszt, San Sebastian és más filmfesztiválok eseményeiről az ő riportjain, interjúin keresztül kapott képet sok olvasó.

Magyar gyökerei lévén szívesen használja második vezetéknévként a Polgárt, édesanyja nevét. Az írás hajlamát és szeretetét pedig alighanem félig olasz nagyanyjától örökölte, Angelotti Máriától, aki Budapesten született és a Nyugatban is szívesen közölt író-újságíró volt.

2017-08-27 06:50:00