Győrfi Adnrás - Artsider
Szeretettel várják Önöket, GYŐRFI ADNRÁS ARTSIDER című kiállításának megnyitójára és a MIÉNK ITT A TÉR című egyperces írások könyvbemutatójára 2014. december 11., csütörtök 17.30 óra Cultiris Galéria Örkény István Könyvesbolt (1137 Bp. Szent István krt. 26.) Közreműködik KAUTZKY ARMAND.
 
Egy megtalált lovagregényben poroszkálni

Vannak olyan szigorú elvű emberek, akik szerint születésnapot ünnepelni nem is kellene, mert – egy régi japán költőt idézve -, hogy e földre megszülettem, a véletlennek furcsa balesetje, inkább egy képre pingált volna engem, Ontomarónak mesteri ecsetje. (Köszönet Kosztolányi fordításáért.)
De a büszke aszkéta gondolat mellett, lássuk be, mégis jólesik egyfajta Micimackóként bóklászni, hedonista gyerekként – jöjjön csak a sok-sok ajándék, kényeztetés, mesevilág, ne kelljen korán aludni menni, tartson a zsúr örökké, vagy még egy kicsit tovább. 
De lehet ezt? Megszökni a felnőttvilágból, a ráció diktatúrájából, ahol rendesen kell viselkedni, beilleszkedni a fegyelmezett tömeg masszájába és még jó képet is vágni hozzá?


 
Nézem Győrfi András festett világát, és elhiszem, hogy meg lehet szökni.
A búsképű lovag, Don Quijote de la Mancha vidám alteregója ő. Megtalált – vagy pontosabban, soha nem is vesztett el – egy olyan világot, aminek regényes, lüktetően színes tájain ott poroszkálhatunk egy sokkal élhetőbb életben, mint ami amúgy tukmálódik ránk borongósan, vészjóslóan, hidegen. 
Nem csalás, nem ámítás, nem szépítés. A szívem azt súgja, ez az igazi valóság, amit Győrfi András megidéz, bravúrosan könnyed és precíz ecsetvonásaival. Ha lett volna gyerekkoromban ilyen mesekönyvem, akkor beköltözöm, oda rejtőzöm a mostoha, komisz, cudar valóság elől, ami bitorolja ennek az izgalmas, nyugtalanítóan szép álomnak a szcénáit.


 
Bárhová téved tekintetem, mindenütt egyszerre ismerős, és soha nem látott tájakra jutok. Olyan érzékletes ez a láttatás, hogy nemcsak színeit, formáit, alakjait, perspektíváit konstatálom, de hallom a lovak patáinak koccanását, a csíkos légballonok surranását, ahogy a tenger felől fújó szél lebbenti őket. Dárda villan, zászló rebben, sós tengervíz íz a szájban, nyereg szaga az orrban, az Escorial felől katalán kórus hangfoszlányai hallatszanak.
 Mindez fájóan nem Magyarországon történik, bár Hobóval szólva, magyarul álmodunk, magyarul sírunk.
Jólesik belefeledkezni Győrfi András képeibe, mert szüntelenül arra emlékeztetnek, hogy ez az élet mégis szerethető. Vidámképű lovag ő, akit követve úgy élhetünk át kalandregényeket, hogy nem kell restellnünk fölhorgadó ujjongásunk. Tájleírásai üdítőek, sejtelmes és voltaképp minden szóbeli megfejtésnek talányosan ellenálló színpadképei mulattatnak.

 
Ám a kópés mosoly mögül rendre elődereng valami szomorú bölcsesség. Mint ahogy az igazi, klasszikus bohócok rendre nagy drámai hősök is.
Lineáris cselekményszál helyett egy-egy tabló mutatja, hogy mi történik ebben az évszázadokkal korábbi motívumokkal mutatkozó kalandregény-sorozatban. És ha megengedjük magunknak azt a kényeztető luxust, hogy hagyjuk beleélni ráérősen szemlélődő énünket ezekbe a korhű játékokba, ráocsúdhatunk, hogy a kacér múlttal való flörtünk nagyon is jelenünket szólítja meg. 
Cervantes mondatja ikonikus hősével: „Kardunk nem pihen, míg Spanyolhonban elnyomott él!” Tudjuk, értjük, zsigereinkben átéljük a naiv lovagkori „bon mot” igazságát. 
Végtelennek hat az út, ami a földi Paradicsom újra megtalálásához vezethet.

 
Ránk fér az a biztatás, amit ezek a képek sugallnak.
Győrfi Andrásnak születésnapja van. Jó gyerekként elhozta a szívének oly kedves festményeit, hogy nézői örüljenek. Nincs nehéz dolga. Ő már megtette, amit tennie kellett, megnyitotta szellemének, művészetének kincstárát. 
Mi, akik ünnepeljük, már csak annyit kell, hogy tegyünk, megengedjük magunknak, hogy belefeledkezzünk ebbe az álom és ébrenlét mezsgyéjéről hírt adó pittoreszk világba.

Szerényi Gábor

2014-12-06 20:45:00