Hazánkba látogat Robin Cook
Európai túráján hozzánk is ellátogat Robin Cook amerikai író, az orvosi krimik koronázatlan királya, hogy népszerűsítse Jótékony halál című legújabb regényét. Augusztus 8-án (csütörtökön) 17 órától lesz a Párizsi Nagyáruház Alexandra Könyvesházának vendége, ahol a Lotz-teremben dedikálja köteteit.
Az Alexandra Kiadónál magyar nyelven megjelent legutóbbi kötete – a Jótékony halál – áprilisban jelent meg a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, egy korábbi klasszikus krimi, a Végzetes megoldás újrakiadásával.

A Végzetes megoldás a festői szépségű Bartletbe, egy vermonti kisvárosba vezet bennünket, mely biztos gyógyulást ígér egy fiatal orvos házaspár beteg gyermeke számára. Kezdetben megvalósulni látszik minden álmuk, ám a kislány állapota váratlanul rosszabbra fordul, és eluralkodik rajtuk a rémület, hogy ebben az idillben valami borzalom rejtőzik. Ebben a konfliktusokkal és intrikákkal teli világban elmaradhatatlan gyilkosságok, megmagyarázhatatlan megbetegedések és halálesetek, sőt még rendszeres, erőszakos támadások is borzolják a kedélyeket. Mindennek mi köze lehet a biztosítóhoz, a kórház igazgatótanácsához, a tervezett parkoló-beruházáshoz vagy az amerikai haditengerészethez? A Végzetes megoldás végére mindez kiderül.

 
A Jótékony halál a gátlástalan mohóság, az orvosi visszaélések és a megdöbbentő tudományos felfedezések világának lenyűgöző feltárása, amelyben egy kivételes tehetségű, zárkózott orvostanhallgató lány nyomozni kezd tanára halála kapcsán, s miközben egyre mélyebbre ás a történtekben, súlyos titkokkal és megválaszolatlan kérdésekkel találja szembe magát.
Van az emberi kapzsiságnak határa? Vajon mindenki számára szent az emberélet? Elképzelhető, hogy valaki mások halálából próbál hasznot húzni?

2013-08-01 16:01:00