Fesztiválzáró a Szarvasi Vízi Színházban
Augusztus 31-én, pénteken este az Egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozatának, előadásával befejeződött a Szarvasi Vízi Színház 2012-es nyári évada, az előadást követő éjszakai díjátadóval pedig a Magyar Teátrum Nyári Fesztivál.
A fesztiválzáró előadás közönsége két, szemhez és szívhez szóló táncdarabot láthatott a GG Tánc Eger fiatal táncos-csapatától. A sikert félig már eleve garantálta a két nagyszerű magyar zenemű: Liszt Ferenc: Les préludes és Bartók Béla: A fából faragott királyfi című szerzeménye.
Az előadás után a színpadra lépett a fesztiválzáró díjátadás két házigazdája: Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója a vízi színház szakmai irányítója, és Józsa Mihály. a vízi színházat üzemeltető Magyar Teátrum ügyvezetője.

 
Bevezetőjükben elmondták, hogy idén nyáron hagyományteremtő szándékkal, először rendezték meg a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak nyári fesztiválját. Hét tagszínház évadjából válogattak, megteremtve a lehetőséget a főleg vidéki társulatoknak arra, hogy egy másik vidéki város közel ezer fős közönsége előtt is megmutathassák magukat, és a Szarvasra látogató nyaralók, kirándulók turisták is hírüket vegyék és vigyék az egész országba, és határainkon túlra is.

A fesztivál díjairól hét fős társadalmi zsűri döntött, amelynek tagjai voltak: Babák Mihály, Szarvas polgármestere; dr. Melis János Szarvas jegyzője, Paluskáné Udvarhelyi Judit, aljegyző; Mihaleczné Kovács Mária, a Szarvasért Alapítvány elnöke, nyugalmazott jegyző; Dankó Ervinné dr., nyugalmazott főiskolai docens; Kutas Ferenc, a Szarvasi krónika szerkesztője, nyugalmazott pedagógus; dr. Váradi Lászlóné, Körösmenti Turisztikai és Kulturális Egyesület.
A zsűri nevében Babák Mihály polgármester értékelte a fesztivált, és egyben a vízi színház egész nyári évadát, amelyben június közepe óta 15 nagyszínházi (prózai, zenés és táncszínházi) előadást, 3 koncertet 13 felolvasó-színházi előadást és több mint 30 vers- illetve dalestet láthatott a közönség.
A díjakat a zsűri tagjai mellett Saárossy Kinga, Eger város alpolgármestere, Blaskó Balázs, az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója, és Csasztvan András, a Magyar Gyermek-néptánc Szövetség elnöke adta át.

Topolányszky Tamás-Trill Zsolt-Lapis Erika-Szakály Aurél-dr. Borsós Beáta-Szűcs Nelli
 
A díjazottak

A legjobb férfi mellékszereplő: Szakály Aurél, a zalaegerszegi Hevesi Sándor színház tagja, a Zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház A Padlás című előadásában nyújtott alakításáért.

A legjobb női mellékszereplő: Kolti Helga, a Szentendrei Teátrum és Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza A mizantróp című előadásában játszott szerepéért.

A leglátványosabb előadás díját a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház Fiatalság bolondság című produkciójáért dr. Borsós Beáta igazgató vette át.

A legjobb ifjú férfi tehetség: Gulyás Attila a Békéscsabai Jókai Színház Kabaré című előadásából.

Legjobb ifjú női tehetség díját megosztva kapta Kőhalmi Viktória és Homolya Patrícia az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozatából.

A legjobb koreográfia díját a Les préludes és A fából faragott királyfi című előadásokért Topolánszky Tamás a Gárdonyi Géza Színház tánctagozatának vezetője vette át.

A legjobb férfi főszereplő: Makranczi Zalán, a Szentendrei Teátrum és Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza A mizantróp című előadásában nyújtott alakításáért.

A legjobb női főszereplő: Szűcs Nelli, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Dekameron és a debreceni Csokonai Színház Fodrásznő című előadásában játszott szerepeiért.

A legjobb rendezés díját a Moszkvából telefonon nyilatkozó Viktor Rizsakov nevében Trill Zsolt Jászai-díjas Érdemes Művész vette át a debreceni Csokonai Színház Fodrásznő című előadásáért.

A legjobb előadásnak járó díjat a Békéscsabai Jókai Színház Kabaré című előadása kapta, és a szarvasi születésű egyik főszereplő: Lapis Erika vette át. Az éppen névnapját ünneplő művésznő – aki a Fiatalság bolondság és a Monte Cristo grófja című előadásokban is játszott – ezután még sokáig a színpadon maradt, mert ő kapta meg a Szarvasért Alapítvány különdíját és Szarvas Város polgármesterének különdíját is.

Az ünnepélyes díjátadás a szervezők és a házigazdák előtt is mindvégig titokban tartott meglepetéssel zárult: Babák Mihály Polgármester „teljes lovagi díszben és fegyverzetben” a szarvasi kultúra lovagjává ütötte Fekete Pétert a Jókai Színház igazgatóját.

[ kl ] 2012-09-01 06:12:00