Horváth Zsolt harmadszorra
A Pannon Filharmonikusok tervei 2011-2016.
Harmadszor is Horváth Zsolt, az együttest 2003 óta irányító igazgató marad a Pannon Filharmonikusok élén, pályázatát mind a zenekar, mind a szakmai bizottság, mind pedig a Pécsi Közgyűlés egyhangúlag támogatta - hangzott el a pécsi Kodály Központban.
A tudatos, stratégiai tervek alapján dolgozó vezető feladata a mára rangos védjegyként elismert pécsi zenekar nemzetközi pozicionálása, valamint a pécsi Kodály Központ rezidens zenekaraként végzett alkotómunkájának további fejlesztése. A Pannon Filharmonikusok mára Pécs város meghatározó márkája, saját művészeti produktuma, mely a Kodály Központ működésének alapját jelenti. Az igazgató elfogadott stratégiájának megfelelően 2016-ra Pécs városának egy közép-európai szinten is a zenei élvonalba tartozó, meghatározó hangversenyzenekarral kell rendelkeznie. Az együttes szakmai fejlesztéséhez 2011. szeptemberétől 1+3 évre új vezető karmestert szerződtet a zenekar Bogányi Tibor személyében.

Horváth Zsolt
 
Horváth Zsolt újraválasztásával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy személyes életpályáján kihívást jelent számára az újonnan nyílt Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok további fejlesztése, hiszen a hangversenyterem megépülésével elhárult minden fizikai akadály egy kimagasló európai zenekar fejlődésének útjából. Kinevezését véleménye szerint elsősorban a korábbi évek céltudatos és eredményes munkájának köszönheti, valamint annak, hogy a város vezetése tapasztalt és gyakorlott vezetőt keresett a zenekar élére, hiszen napjaink nem a kísérletezések időszakáról szólnak.

A pécsi Kodály Központ
 

Az igazgató kiemelte, hogy vezetői feladatának a pályázatában megfogalmazott stratégia megvalósítását tekinti, melyet a város közgyűlése és a pályázatát elbíráló bizottság egyhangúan, a zenekar társulata kimagaslóan, 93%-ban támogatott.

Pécs „A kultúra városa”-ként azt tűzte ki céljául, hogy kulturális értelemben az ország decentruma, zenei értelemben pedig centruma legyen. A zenekar ezzel összhangban és ennek érdekében kezdte meg megújulását évekkel ezelőtt, és ezt a fejlődési ívet kell befejeznie a következő ciklus végéig. A Pannon Filharmonikusok mára Pécs város meghatározó márkája, saját művészeti produktuma, mely a Kodály Központ működésének alapját jelenti. Horváth Zsolt feladata, hogy az együttes közép-európai bevezetésével Pécs és a zenekarhoz kötődő hangversenyterem felkerüljön Európa zenei térképére.

A pécsi Kodály Központról a Havi hegy
 

A nemzetközi kontextusban is kiemelkedő zenekar eléréséhez a jelenlegi szakmai munka dinamizálására és feszesebbé tételére van szükség, hiszen a Pannon Filharmonikusok a Kodály Központ rezidens zenekaraként évi 42 produkció kötelezettségét látja el, a zenekar 42 produkciója jelenti a Kodály Központ zenei kínálatának alapját. A korábbi években létrehozott műsorstruktúra – bérletes koncertek, ünnepi hangversenyek, különböző korosztálynak szóló programok, stb. – az értékesítési statisztikák alapján a közönségigénnyel találkozva a zenekari kihasználtság maximumát eredményezik. Ennek köszönheti az intézmény, hogy a Pannon Filharmonikusok a vidéki zenekarok közül a legmagasabb állami támogatást kapja: a minisztériumi támogatás bonyolult szempontrendszerét a pécsi zenekar teljesíti az országban legkiemelkedőbben.

A pécsi Kodály Központ oszlopai
 

Az új igazgató tervei között szerepelnek új koprodukciós projektek indítása a Kodály Központtal, melyek megvalósulása javarészt a hangversenyterem nemzeti intézménnyé történő besorolásától függ. A zenekar továbbra is szoros együttműködésben dolgozik a Pécsi Nemzeti Színházzal a zenés színházi előadások tekintetében. Pécs város közgyűlése korábbi határozatban utasította a két autonóm intézmény vezetőjét, hogy együttműködésüket racionalizálják, melynek érdekében az új színházi vezetés felvette a kapcsolatot a zenekar igazgatójával. Horváth Zsolt bízik abban, hogy a korábbi kiváló adminisztratív együttműködést az új vezetéssel zeneszakmai együttműködés is kiegészíti a jövőben, és a zenekar szakmai színvonalának megfelelő közös szakmai munka folyhat a teátrummal.

A Pannon Filharmonikusok saját program struktúrájában tehát újdonságok érdemben nem szerepelnek, a következő 5 év tehát a zenekari építkezés újabb időszaka. Az új időszak pedig új vezető karmestert igényel.

Peskó Zoltán
 

Peskó Zoltán az EKF elindulása előtt néhány hónappal érkezett a zenekar élére annak érdekében, hogy azt a szakmai munkát, amelyet 2003-ban a zenekar elkezdett és 2011-ig befejezni kívánt, a zeneigazgató-váltás mentén törés nélkül folytassa és befejezze. Személyében olyan múlttal és elismertséggel rendelkező zeneigazgató került a Pannon Filharmonikusok élére, akinek szerepvállalása alapját jelentette az elmúlt 2 évben végzett munkának, az elmélyült és stabil működésnek. A közös munka 2011. júniusáig tart, amikor is egy újabb, rendkívül dinamikus fejezet nyílik a zenekar életében, amely új vezető karmestert is kíván. Peskó Zoltán és a zenekar vezetése a 2009-ben kötött megállapodása szerint jár el, és kölcsönös tiszteletben folytatja a zenekar új vezető karmesterrel az életét.

Bogányi Tibor
 

2011. szeptemberétől a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere Bogányi Tibor, a Finnországban felnőtt, magyar, fiatal, de már vezetőként is tapasztalt karmester. Az ismert muzsikus családba született Bogányi jelenleg a Lappeenranta város zenekarának vezető karmestere és művészeti vezetője, korábban ugyanezt a posztot töltötte be a Turku Philharmonic Orchestra élén. A vezető karmestert 1+3 évre szerződteti a Pannon Filharmonikusok. A vezető karmester feladta, hogy az intézmény stratégiájában megfogalmazott művészeti és intézményi célok megvalósulásához szükséges szakmai megoldásokat kidolgozza, és az együttessel végzett munkája során véghezvigye. Bogányi Tibor szakmai elképzelései a zenekar Művészeti Tanácsának bizalmát is élvezi.

2011-03-10 10:56:00