Vass Tibor apuka ráncba szedi a szavakat
(Vass Tibor: Semmi szín alant, Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2010)
A kötetben a minőséget „ketten” képviselik: a nyelv és a valós élet átbújtatása a képzelet kapuján, a tűfokán, a sziklarepedésen. Helyzettől függően, mikor melyik. A megélt és a megírt együtt szorong a mondatokban, a versekben, a szövegekben. A könyv minden egyes lapján kulcsszerepet kap az idő, a hely, a történések és a fordulatok rögzítése.
A költő látásmódja, tudati reagálása pillanatonként, percről percre változik. Ezekből a villámgyors váltásokból, asszociációkból keveri ki költészetének egyik legjellegzetesebb sajátosságát. Ez a „mozgásos” látásmód nem zárja ki a statikusságot, a lassított mozgás jelenlétét. Az élethelyzetek kifejtésekor helye van a helyből dobbantás mellett a messziről nekifutásnak is.

Egyszemélyes és többszemélyes szituációk. Megkomponáltság és improvizálás. Vass mindent tud a maga elé tűzött célról, a hozzá vezető útról már kevesebbet. Se a sok, se a kevés nem zavarja. Mindkettő esetében rendelkezik az alkalmazkodás készségével. A mondatkeresés, a kiteljesedés felé elindított vers élesben történik.

Ami a méhek esetében a virágpor, Vass Tibornál a nyelv. Ami „ráragad” környezetéből, abból él, az biztosítja az alapot a folytatáshoz. Elmondhatná: Rezonálok az élet jelenségeire, tehát vagyok. Költészetében a külső útja befelé vezet, míg a belső kifelé áramlását az önmegvalósítás energiája hajtja. Az ellentétes mozgások a szóban („idekörülményezem”) és a mondatokban, „A nők sosem tudják az álmot / egy ponttól álmodni tovább… Egyszerre ébrednek, rendre ugyanarra: / a borostyán mintha felkúszott volna / egészen a torkukig.” keltenek feszültséget. Manőverezéses költészet az övé. Az evidenciákból összerakott verseket nem kevés esetben a váratlan felvillantások, a nyelvi erre-arra csavarások teszik változatossá.

 

A Semmi szín alant szerzője sokat foglalkoztatott szótetováló, alkalmasint nyelvplasztikai műtétek levezetője. A Semmi szín alant szerzője nyelvi karikatúrista. Vass Tibor számára a nyelv könnyen alakítható, formálható gyurma. Számára a nyelv a gondolat, a szellem lélegzetvétele. Vass Tibor és a nyelv félszavakból is értik egymást. Vass Tibor és a nyelv gyakran cserél szerepet. Vass Tibor apuka ráncba szedi, vagy virtuális kívánságra farsangi maskarába bújtatja a nyelvet.

Ne feledkezzünk meg a másik félről sem. A nyelvanyukától sem idegen az erőszakoskodás, az akaratérvényesítés. Visszafelesel, vitatkoznak, a zöldágra vergődés reményében. A költő tisztában van vele: ő és a nyelv egymásra vannak utalva. Csak összefogva juthatnak el egytől a kettőig.

Ő és a nyelv imádnak nevetni. Van, amikor egyszerre és egyazon dolgon, és van, amikor egymáson, egymás rovására. A nevetés nem zárja ki a kíméletlenséget. A humor akkor sem hiányozhat, ha sötét felhő közeleg.

Az ihlet délelőttjén a költő másokra tekintve is önmagát látja. Az ihlet délutánján önmagába mélyedve is közelebbi és távolabbi ismerősökkel, nem ritkán idegenekkel társalog, monologizál. Magasra teszi a teljesítmény ugrólécét. A mind magasabbra és magasabbra emelkedés a győzni tudás feltétele. Számára az irodalom művelése közelebb áll a szerpentinen való haladás víziójához, mint a sík terepen történő helyváltoztatáshoz. Kacagva rúgja fel a kiszikkadt konvenciókat. Csak nevet a megadott méretre legyártott inkább ipari, mint irodalmi szövegeken.

Vass Tibor
 

A költő nem egyazon polcon tartja a rendkívül kopásálló kifejezési eszközöket, és azokat, melyeket időről időre lecserél, vagy újakkal gazdagítja kifejezési tárházát. Vass Tibortól távol áll a vaskalaposság. Nagyon nem szívlelné az élet és a költészet közé emelt válaszfalat. A vers sátrát az élet tisztásán veri fel. Az életből költészet fakad, a költészetből szigetként emelkedik ki az élet. Bevallásos költészet az övé. Nyitott könyvet csinál a környezetében történtekből.

Ragaszkodik a természethez: megszokta és igényt tart az érzékek leterhelésére. Ragaszkodik az illatok és a szagok népes családjához. Ragaszkodik a visszaverődött fényekhez, de nem jobban, mint a fényt elnyelő anyagokhoz. Mozgatja a dolgokat, hogy elejét vegye a helyben járásnak.

A felpörgetett tevékenység teremti meg számára a nyugalom, a magát kifújás feltételét. Nem fél a túlzásoktól, a nehezen követhetőségtől. Ha netalán ma még nem ismerné fel, vagy lebecsülné ennek veszélyeit, holnapra ez is változni fog.

[ Szenti Ernő ] 2010-09-01 10:59:00