Buster Keaton mosolyog
VIDOR napló
Az Egy, kettő, három persze igazi Molnár-vígjáték, parádés főszereppel, rövid helyzetrajzzal és gyorsan kialakuló konfliktussal, ötletes poénokkal, bájos bumfordisággal, szédületes dinamikával. Szabó Máté megálljt nem ismerő rendezésében az abszolút főszereplő Kern András volt. Molnár eleve Norrisonra írta a vígjátékot, Kern lefegyverző humorral és hallatlan tempóval keltette életre a bankelnököt.
Az égiek kegyelmének köszönhetően tegnap ragyogó napsütésben volt részünk. A gomolygó sötétkék felhők gyakran megjelentek a téren; mogorván érkeztek és nehézkesen vesztegeltek az újbóli napsütéstől megmámorosodó város felett.
Négy órakor a Nyíregyházi Televízió stúdiójában volt jelenésem. Bocskai Magda kérdezgetett a Fesztiválnaplóról. A film- és a tévéfelvétel mindig magával ragad. Számomra már az is izgalmas, amikor a reflektorokat beállítják. Egy kis piros jobbra, egy kék sugár balra, felülről ferdén hajfény Magdára, úgy, jó, adjatok még egy kicsit elölről, elég, de nem, oda kell még, no, most, most jó! Előttem Linda ismertette a délutáni-esti programot, „Nem szoktam meg én még ezt!” – mondta, a mikrofont babrálva, hiába, no, a lámpaláz…
Magda az iránt érdeklődött, hogy ebben a blogszerű szövegben mennyire kell kritikát megfogalmaznom a látott előadásokról. Kedélyesen elfecserésztünk arról, hogy ez a napló szerintem inkább amolyan fesztelen csevegés, szépírói futamokat sem nélkülöző élménybeszámoló, impresszióhalmaz, amelynek megfogalmazásához igyekszem minél többet látni-tapasztalni, ott lenni mindenütt, ahol lehet, hallgatni az embereket, beszélgetni mindenkivel, táncolni a VIDOR Kertben, meginni egy-két sört, elgondolkodni Buster Keaton humoráról, megnézni a kiállításokat, együtt lélegezni a színészekkel, a díszletezőkkel, belehallgatni a koncertekbe, elkísérni a fellépőket, szurkolni az élőszobroknak, hogy kibírják a mozdulatlan ácsorgást, örülni a barátok sikerének, felismerni a téren billentyűző komoly Lacit, irodalomtörténész kollégámat, Ratkó József életművének ma e honban egyik legjobb ismerőjét, megnézni Orsi kislányának fényképét, tapsolni az utcaszínházasoknak, nevetni a zseniális katikatúrákon, biccenteni a pantomímeseknek, megtudakolni Esztertől, hogy tetszett neki a Hal a zacskóban, csokit hozni Dettinek és Nórinak, együtt csodálni a tűzzsonglőröket a csillagzó éjszakában, dideregni a filmvetítések alatt, kifaggatni Cilit a 77 tirpák rémmeséről, kezet szorítani Attilával, megkérdezni, mi van veled, s meghallgatni: megnősültem és megyek dolgozni Angliába, beugrani éjfélkor a színészbüfébe, „gyöngyöt dobálni, semminek örülni”, egyszóval élni és átélni a fesztivál minden pillanatát, majd másnap megírni. (Megállapodtunk Magdával a „mindent-ábrázolás” emlegetésekor abban, hogy a Fesztiválnapló következő fejezetében őt is megírom…) Mindezt persze nem tudtam ilyen részletesen felsorolni a kamerák előtt, hiszen összesen négy percünk volt, de ilyesmit kellett volna mondanom. Magda azt is megkérdezte, láttam-e A szerelem diadalát, s mi a véleményem az előadásról. Azt feleltem, Marivaux vígjátékának első felvonása kissé vontatott, de ha olyan ragyogó színésznő játszik benne, mint Pálmai Anna, akkor az ő játéka képes feledtetni a tizennyolcadik századi komédia nehézkességét. (Magda eljátszott a darab címével, s a szerelembe-esés lehetőségével, hiszen az interjúnk utáni következő bejátszásban a riporter éppen Pálmai művésznőt faggatja majd a szerelem diadaláról…)

 
Öt órakor a MŰvész Súdióban részt vettem a SZIRT tagjainak szellemes paródia-estjén, ahol kollégáim-barátaim – nagyszámú érdeklődő előtt – nemcsak ragyogó íráskészségükről, hanem sokáig palástolt remek humorukról is tanúbizonyságot tettek. A 77 tirpák rémmese előadói, a vádlottak (Béres Tamás, János István, Antal Balázs, Mogyorósi László, Gerliczki András, Csabai László és Szécsi Noémi), a „rémes” művek szerzői Jeney István bírói pulpitusa előtt mutatták be rettenetes alkotásaikat…

 
Az esti nagyszínpadi előadás, a Vígszínház produkciója, Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabja ritkán látott tömeget mozgósított. Többeknek már csak állóhely jutott: sokan álldogáltak az ajtóknál, a széksorok mögött, a páholyok oldalában, s ültek a lépcsőkön és a földön is. (Ha a csilláron elfértek volna néhányan, bizonyára oda is jutott volna pár vakmerő fiatal…)
Az Egy, kettő, három persze igazi Molnár-vígjáték, parádés főszereppel, rövid helyzetrajzzal és gyorsan kialakuló konfliktussal, ötletes poénokkal, bájos bumfordisággal, szédületes dinamikával. Szabó Máté megálljt nem ismerő rendezésében az abszolút főszereplő Kern András volt. Molnár eleve Norrisonra írta a vígjátékot, Kern pedig lefegyverző humorral és hallatlan tempóval keltette életre a bankelnököt. Nemcsak a taxisofőrből úri embert faragó teljhatalmú pénzarisztokratát formálta meg kitűnően, hanem leheletnyi iróniával érzékeltette az egész procedúra erkölcstelenségét is. S amikor (véletlenül) kiderül, hogy a példás családfő szeretőjét, Begóniát elszerették, akkor feltámad benne az emberek (talán önmaga) iránti megvetés is. A tipikusan vígszínházi darab többi szereplője is nagy sikert aratott: Juhász István az előbb melák, később a jóba könnyen beletanuló taxis, Kovács Patrícia a Norrisonnál vendégeskedő, majd a hűstorony sofőrhöz orvul férjhez menő, s tőle gyermeket váró amerikai nő, Harkányi Endre a lojális titkár, Avar István a pénzért nevét eladó gróf szerepében nyújtott emlékezetes alakítást. Rövid időre tűnt fel a színpadon Epres Attila és Reviczky Gábor, hogy Az ibolya című Molnár-vígjátékban viszont főhősöket alakítsanak.
Ez az egyfelvonásos a „színház a színházban” ötletére épülő játék, direktorral, zeneszerzővel és színésznői pályáról ábrándozó nőkkel. A „jól megcsinált színdarab” miden kellékével rendelkező mű két figurára, az igazgató és a vidékről kőszínházba bekerülni, de ott csak kóristának lenni akaró nő izgalmas kettősére épült. (A benne lévő csavar, a zeneszerző és a direktor szerepcseréje némi bonyodalmat hoz a mesébe, amely a maga színi törvényeivel fölöttébb kellemes szórakozást kínált. Reviczky Gábor, Epres Attila (és most a szolgát alakító) Kern András mellett sokszínű nőalakot formált meg Bata Éva, illetve Kovács Martina, Tarr Judit, Majsai-Nyilas Tünde és Kovács Patrícia.

 
A hűvös Kossuth téren belenéztem a Rózsaszín sajt című filmbe: meglepően sokan vacogták végig Tóth Barnabásnak a nőfaló apukáról és áramütött, romantikus fiáról szóló, szókimondó vígjátékát. Még a stáblista futott a vásznon, amikor felbukkantak a tűzzsonglőrök, s a Bessenyei könyvesbolt előtt egyszer csak elfutott a lábam előtt egy lángcsík, s meggyulladtak a fáklyák, ezernyi csillag robbant csillogva, röpültek a lángok, a zsonglőrök ide-oda köröztek a téren, szállt, zúgott, szikrázott, zengett, sziporkázott az éj, félelmetes volt és gyönyörű, amint a forgó, lengő, harsogó, zajgó, hullámzó, süvítő lángok csíkokat, megfoghatatlan égő, cikázó sávokat, villogó, sugárzó, tündöklő csóvákat rajzoltak a kora őszi éjszaka homlokára.

A VIDOR Kert tűzfalán talán még Buster Keaton is mosolygott.

[ Karádi Zsolt ] 2010-08-30 15:12:00