Tarrmari
Best OFF 10
A POSzT szervezői a tízévnyi, mintegy kétezer programból kiválasztottak tizet, amelyre sikerként emlékeznek, vagy „csak” nagyon szerették. Ez lett a Best OFF 10. A kiválasztottak közé került Tarr Mária, a Madách Színház – immár ötven éve – legendás súgója, aki két éve óriási sikert aratott, a Mesék a súgólyukból, című estjével Dunai Tamás közreműködésével a Művészetek Házában.
„Az emlékezés gyertyáit szeretném meggyújtani a XX. század nagy művészei előtt, akikkel jó sorsom összehozott.”

Tarrmari , mindenki csak így szólítja oly annyira, hogy hivatalos helyről kapott levelet úgy címezték neki: Tarrmari Mária. A színivilágban a becézés a szeretet és megbecsülés jele, de Tarrmari esetében annál jóval több, Ő – megérdemelten – legenda! A színházban súgónak lenni… hát legalább is mazzohizmus. A munkájának legfontosabb szakasza a próbák idejére esik, amikor a színész még nem sajátította el a szöveget, ilyenkor ő „elő mondja”.
Ezt a mesterséget nem lehet tanítani, erre születni kell. A súgó legfontosabb tulajdonsága a türelem és az emberismeret kell, hogy legyen. Milyen sokszor hallani színházi próbán: „mondtam, hogy ne súgj, mert tudom!” mondja a színész, hogy ezzel jelezze a rendezőnek, hogy ő készült. Természetesen egy szót sem tud, ilyenkor aztán mindig a súgó a hibás. Ilyenkor a színész egészen „más állapotban” van, a higgadt nyugodt súgó száraz-dajkaként kell, hogy bánjon vele.

Az élményekben gazdag ötven évből felelevenít – „meggyújtja az emlékezés gyertyáit” – néhányat. Felsorolhatatlan azon kitűnőségek sora, akikkel dolgozott, mégis a Madách Színháziak vannak többségben.
Tarrmari, a színház mellett a televízió stúdiókban is otthonosan mozog, illetve - amíg készültek televíziós játékok -, mozgott. Ott a mikrofonok miatt rendkívül sajátos technikát kellett kialakítania.

A szabadtéri színpadok, pl. a szegedi Dóm tér, ahol volt szerencsém Tarrmarival többször együtt dolgozni, az alábbi sztori részesei voltunk. 1965-ben, a mind kettőnk által szertett és tisztelt Vámos László rendezte Az ember tragédiáját. Egymás között „szélesvásznú” előadásnak hívtuk, mert optikailag széthúzta a látványt. Olyan díszletet kért Bakó József díszlettervezőtől, amely az Apáthi kollégium, és a vele szemben lévő Vegyipari Egyetem épületét vizuálisa összekötötte és a színpad részévé tette. Ilyenkor a színészek próbáját követően éjszaka – hiszen nappal nem lehet világítani -, technikai és világítási próbák vannak. Ahogy közeledik a bemutató, egyre nő a – hogy finoman fogalmazzak – feszültség. (Vámos egy kifogástalan úr volt civilben, az ő legendás mondása: „ a színházban, a bemutató hetében, senkinek nincs édesanyja és annak nemiszerve!”)
Az egyik ilyen próbán Vámos emelt hangon azt mondja a világosítóknak: „vegyétek ki jobb oldalon azt a sárgát!” majd pár perc múlva – kicsit keményebb hangon – megismételte. Miután nem történ semmi „elkanyarította” mondandóját. Senki nem mert szólni neki, végül az ügyelő odament hozzá és halkan tájékoztatta, a felkelő Nap az, amit lát.

 
Magyarországon a színházak több darabot tartanak műsoron, így a foglalkoztatott színészeknek – ez főként Budapestre vonatkozik – van úgy, hogy egyszerre 7-8 előadás szövegét kell tudniuk. Ilyenkor, bizony néha bekövetkezhet „rövidzárlat”, ekkor a jó súgó segít. A változatos helyszíneknek köszönhetően szinte alig van olyan színész az országban, akivel Tarrmari ne dolgozott volna.
Megható látni az a szeretetet és alázatot, ahogyan a kitűnő színész, Dunai Tamás közreműködik versmondással és klarinét játékával az esten, ahol most a Tarrmari a főszereplő. De Tarrmari, nem lenne Tarrmari, ha ezt nem változtatná át - kedves közvetlenségével azonnal -, a felidézettek lesznek a főszereplők, ő „csak” emlékezik.

Tarrmari kitűnő szerkesztő, az emlékezés-folyam során az említettek megszólalnak hanglemez bejátszásokon. Hallhatjuk; Márkus Lászlót, Mensáros Lászlót, Latinovits Zoltánt és Ruttkai Évát, Huszti Pétert és Piros Ildikót.

Megtudhatjuk tőle, hogy a fia, Tarr Béla, világhírű filmrendező miként választott pályát. A történet: Béla tíz éves lehetett, amikor Tarrmarinak egy filmben dolgozva azt mondta a rendező, hogy hozd be a fiadat is, kell egy olyan korú szereplő. Közben valamilyen egyeztetési probléma miatt Mari máshol dolgozott, de a gyerek maradt. A jelenetben, amelyben szerepelt síni kellett volna. Nem lévén színész, ez többszöri kísérletre sem sikerült. A rendező kezdett időzavarba kerülni, és a türelme is elfogyott, lekevert egy termetes pofont a gyereknek, aki azonnal sírva fakadt – a gép elindult megvolt a felvétel.
Este otthon kérdezi az anyja: no színész leszel?
Nem. Rendező. Jobb adni, mint kapni!

[ kadelka ] 2010-06-10 22:13:00