A tánc jövője ott keresendő, ahol vannak, akik nem táncolnak.

Az ilyen társaink két kategóriába sorolhatók: vannak, akik egyszerűen nem tanultak táncolni, és olyanok is, akik azt hiszik, hogy nem képesek táncolni.

Az UNESCO-nak az előzetes megítéléssel, és hátrányos megkülönböztetéssel szemben folytatott harcával összhangban, kísérletet teszünk! arra, hogy kiterjesszük a tánc határait és arra, hogy megváltoztassuk a jelenlegi általános értelmezést arról, hogy mi is valójában egy táncos.

A táncelőadások nem szükségszerűen az extrém fizikalitás, a sebészi pontosság, vagy a kitörő érzelmek előadásai - lehetnek az előadók közötti kölcsönös együttműködés ünnepei is ezek az előadások. Gazdagabbá tehetjük a táncelőadásokat mindenfajta korú és mindenfajta képességi szinten álló táncosokkal, énekesekkel, színészekkel, pantomimesekkel, akrobatákkal, stb.

A "kizárva" fogalmát a táncba behozni morális kötelezettség, de ugyanakkor ez a gazdasági válság és a munkanélküliség időszakában egy nagy ajtót is megnyithat. Minden országban emberek milliói élnek fizikai vagy értelmi képességhiánnyal. Úgy hisszük azonban, hogy készen állnak arra, hogy táncoljanak.

Munkát teremthetnek tánctanárok ezreinek. Az ő munkájukat segítheti a helyi Egészségügyi Minisztérium, amelynek általában a Kulturális Minisztériumhoz képest jóval nagyobb a költségvetése.

A határterületekre szorult embertársainknak a tánc gyakorlatába integrálása ugyanolyan fontos, mint a munkaerő-bázisba integrálásuk.

A CID ahhoz a filozófiához tartja magát, hogy mindenki tud táncolni. A 2009 évi Tánc Világnapját a tánctevékenységbe való bevonás gondolatának szenteljük. Vonjuk be a társadalom minden tagját tanfolyamainkba, osztályainkba és előadásainkba!

Prof. Alkis Raftis
A Nemzetközi Tánc Világtanács (CID) elnöke
UNESCO, Párizs

Kedves Kollégák! Tisztelt Közönség!

Irigylem a táncosokat, irigyellek benneteket, mondta nekem a közelmúltban egyik magyar kortárs költő barátom. Azért, mert a tánc nem csak a szellem, de a test költészete is egyben. Nem beszélve arról, hogy a puszta test megszólalása, „beszéde” ősibb, elemibb és humánusabb mindennél, ami a földkerekségen létezik. Még oázni sem tudunk az áldott anyaméhben, amikor már táncolni igen. A tánc nyelve ráadásul érthető a világ bármely szegletében, nem kell hozzá szótár, nem kell hozzá műfordító.

Nem irigyellek benneteket, táncosokat – folytatta – mert ilyen gyönyörűségesen nehéz és ilyen rövidre szabott művészi pálya sincs még egy a világon.

Csak megerősíteni tudom barátom szavait ezen az ünnepnapon, amikor egy kicsit nagyobb reflektorfénybe kerülünk.

De mi nem szeretnénk, ha ez a fény csak egyetlen napig esne miránk. Fájó közhely, amikor azt mondom, hogy világválság van, hogy háború van a lelkekben, s ilyenkor hallgatnak a Múzsák. Kedves Barátaim, hát a mi Múzsáink ne hallgassanak!

Fogjunk össze valamennyi táncművészeti ág megbecsüléséért, a néptánctól a klasszikus baletten át a kortárs műfajig, egymásért és nem utolsó sorban Önökért, Kedves Közönség! Mozgassunk meg minden létező követ annak érdekében – az oktatástól az egyéni elismerésig – hogy ne legyen többé mostoha műfaj a Tánc!

„Ilyen nehéz időkben morális kötelezettségünk a tánc jövőjének keresése, és az, hogy minél szélesebb rétegeket vonjunk be ebbe a csodálatra méltó tevékenységbe” – üzeni ünnepi köszöntőjében professzor Alkis Raftis, a Nemzetközi Tánc Világtanács elnöke

Legyen így, így legyen! Isten éltesse a Tisztes Táncosipart!

Kiss János
Kossuth-díjas Érdemes Művész,
a Győri balett igazgatója