Plótár Noémi: Most nem
"...úgy alakul, hogy keddenként találkozunk. mindig nálam. mindig csak titokban. jól elvagyunk, sokat dumálunk, hülyéskedünk, néha tanulunk is. egymásról, egymástól. jó veled, de…" - Plótár Noémi (Hévíz) a PTE magyar szakán demonstrátor, fiatal író első teraszos publikációja.
sietek, de máris kések. öt perc, az még nem a világ.

- mehetünk

azt mondod, belvárosba ne, nem akarsz ismerősbe botlani. most, szégyellsz, vagy mi? rendben, akkor csak úgy kószáljunk.

mesélsz közben. magadról, az életedről, picit tétován. viccelődni kezdek. ha zavarban vagyok előjön belőlem a hülyegyerek.

- te figy, ne üljünk be ide? elég tróger a hely, de ihatnánk egy sört.

rendben. két szalon, hozom.

dumálunk. mindenről. leginkább, hogy ki mikor kivel. naná, hogy mindenkit ez érdekel.

a pszichós órán ismertelek meg. leültem melléd, mert máshol nem volt hely. akkor is elkéstem, persze. te meg belém rúgtál, véletlenül, gondolom, leesett a tollad, a tanár meg ránk szólt, hogy hé ti ott… megtetszett a bakancsod. meg, hogy te is úgy eszed a túró rudit. először a csokis részét körbe, aztán a túrót.

- a jägert szereted? van nálam otthon egy egész üveg. csaphatnánk egy kis bulit.

naná, imádod…

felmegyünk hozzám.

körbemész a lakásban. mint valami kis állat, körbeszaglászol. fú, bazmeg, el sem mosogattam. a szobában is szanaszét a könyvek…úgy látom nem zavar. csak vigyorogsz, hogy te is ilyen szétszórt vagy. nézegeted a képeket a falon. plakátok, poszterek…

- tudom, tudom öreg vagyok már ehhez.

mindjárt jövök, addig érezd magad otthon.

az ajtóból nézem, ahogy állsz az ablaknál. mi szépet látsz? csak bámulod a kihalt pécsi utcát…

- na, hol az a jäger?!

érzem, hogy nézel. azt hiszed, alszom. de nem tudok. csak néztél rám, mikor megfogtam a kezed. most meg nem akarod elengedni. csak fekszünk szemben egymással. valami halk zene szól, na bazz, elfelejtettem kikapcsolni a rádiót.

- cica, próbálj meg aludni…

reggel aztán korán lelépünk. millió a dolgom. neked meg koffein kell, minimum egy liter. zavartan ácsorogsz egyik lábadról a másikra, már mennél, de még mondanál is valamit. ahogy én, fura ez a helyzet, agyalok egy sort, aztán jobb híján elkérem a számod.

úgy alakul, hogy keddenként találkozunk. mindig nálam. mindig csak titokban. jól elvagyunk, sokat dumálunk, hülyéskedünk, néha tanulunk is. egymásról, egymástól. jó veled, de…

egyik éjjel elküldelek. ideges vagyok egész nap, talán nem kellett volna, hogy áthívjalak. de még utoljára… lesimogatod rólam a ruhát…

- kérlek, menj el.

értetlenül nézel. majd idegesen cibálni kezded magadra a nadrágot. hadd magyarázzam meg.

- tudod, ezt így mégsem kéne.

nincs sok értelme. és nem tudom felvállalni.

- meg nem vagyok… tudom, hogy te sem…

ez csak amolyan szeretet hiány. vagy mittudomén.

- szemét vagyok, na ezt akarod hallani? ne sírj. gyűlölj inkább, vagy üss meg. csak szólj már!

elmész. nem hagyod, hogy villanyt gyújtsak. ha leesel a lépcsőn, és kitöröd a nyakad…

- várj, ezt itt hagytad! – kék melltartó, pont mint az enyém…

de sötét a lépcsőház, már csak a léptedet hallom. az ajtót lassan becsukom.

[ Plótár Noémi ] 2008-10-21 09:43:00