Büchner halála
Georg Büchner: Danton halála - Katona József Színház, Kecskemét
Egy negyed előadás láttán, többedmagammal együtt távoztunk az előadásról. De mi mást lehet tenni a POSZT-on, mint előadásokat nézni?
A Danton halála a világirodalom egyik legjobb darabja, s az egyik kedvencem is azok közül, amelyeket eddig olvastam, a belőle készült előadások sem szoktak annyira untatni, nem úgy, mint a Bodolay rendezte. Az unalom nem jó kifejezés, ritmustalanul, lassan kezdődött, s olyan iskolásan, oly mód, hogy csak elálmosodni támad kedve az embernek, aludni meg egy erkélypáholy második sorában ugyan nem nagy szégyen, nem is életveszély, de akkor inkább távoztam, mintegy 40 perc után. Pedig akkor már valamennyire mozgásba lendült a cselekmény, elébb lufikat durrogtattak, majd ránk – nézőkre - ordítottak a színpadról, aztán a képünkbe beszéltek, didaktikusan, mint egy túlspilázott brechtidában. A lámpák is valamely, nehezen átlátható rendszer szerint villogtak, valahogy egy díszes gimnáziumi színházteremben éreztem magam, ahol a 3.C elkeseredett vagánya rácuppant a fénypultra és nagyon elkapta az az érzés, hogy neki is – ugyan a fénypult nem a színpad, de mégiscsak látszik – szerepelnie kell. Valahol itt feladtam. S belefeledkeztem az esti, szokásos traccspartiba. Beszélgetni mégiscsak jobb hársfaillatban, kellemesen meleg, enyhe időben, mint egy sötét színházházban ülni, és unatkozni. Ezt nem én mondtam így ki, hanem egy rendező az asztaltársaságban. Már nem ez az első este, amikor páran, ki tudja kicsodák, micsodák (színésznők, rendezőasszisztensek, díszlet-, jelmeztervezők…), félig-meddig elhisszük egymásról, hogy aki azt mondja magáról, hogy kritikus, az kritikus, a rendező is rendez, az író pedig, jelen esetben én – ugye – ír.

Esti pécsi égbolt
 

Leszűrhető a beszélgetésekből egy csomó ítélet/előítélet a POSZT-ról, Pl.: lehetséges darabválogatói szempont, hogy színidirektor rendezze az előadást, illetve, hogy hosszú legyen és unalmas. Négy-öt éve Grazban egészen különleges minőségű előadásokat láttam, amelyek 90, maximum 120 percbe belefértek. Amúgy is kevés ember bír figyelni 50 percnél tovább, s addig is garantáltan elkalandozgat, ha lehetősége van rá. Szóval egyre több embert, magát a szakmát láttam ott beszélgetni, vonulni ide-oda, regélni lelkes szókat egy felolvasószínházról, ahol Martin McDonaggh: A Párnaember-ét t adta elő egy egyetemi oktató, amúgy kritikus (P. Müller Péter) egy bábszínházigazgató (Sramó Gábor) és két fiatal színész: Köles Ferenc és Varga Péter Róbert, s egy másik egyetemi oktató rendezte: Rosner Kriszta. Ahogy a felolvasószínházról, úgy Kölesről is ódákat zengtek, nem is csoda. S hogy már a fecserészésbe belejöttem, felteszek egy kérdést: nem lehet, hogy rossz pécsi előadás került be a POSZT programjába? (tudom a választ, nem én válogattam, hiába kárálok, de mégis!) Ha már kell egy pécsi darab, akkor miért nem a Hargitai Iván rendezte Idegenvezetőnő? Kétszereplős, szokatlan kamaradarab, két becsületes, munkás nagy szereppel (Köles Ferenc, Herczeg Adrienn). Idén a Pécsi Nemzetiben nem is volt ennél jobb, izgalmasabb előadás. Szóval ott ücsörögtünk a Király utcában, vagy a Jókai téren, ki túrótortát majszolt, ki sörözött, de beszélgettünk, őszintén, naivan színházról, kritikáról. És ez sokkal jobb, mint érdektelen rendezésen, bő fél házban unatkozni. Sokkal, de sokkal jobb.

[ Balogh Robert ] 2007-06-11 08:00:00