Rejtőzködő mesterek V.
Ünnep az egész (Vasasdi Péterről)
"Sok oka lehet annak, hogy a költészet világában mind kevésbé szokás mesterekről és tanítványokról beszélni. Az irodalom olvasásának műközpontúvá válása lehet az egyik ilyen összetevő." - Halmai Tamás miniesszé-sorozatának befejező része Vasadi Péter költészetéről szól.
A keresztény létfölfogás jegyében megszólaló irodalom ritkán képes kiszabadulni az ideológiai zártság retorikai csapdájából, az esztétikum öntörvényűségével nem számoló alkotásmód lefokozott művésziségéből. Vasadi Péter költészete – melynek „tulajdonképpen egyetlen célja van: megmutatni, miképp azonosulhatunk a jézusival, s benne a létezés mélységével, s magasságával” (Rónay László) – ebben az összefüggésben páratlan teljesítménynek tetszik. A költő művei az „ Ami a legszebb, az a szent.” ( Hölderlin futása) tételének lehetséges érvényét éppen saját esztétikájuk összetettsége révén igazolják.
A békesség beszéde, az irgalom nyelve e líráé. A szeretet megvallásának poétikája alakítja minden darabját. Egyenletesen magas színvonalon.
Egy négysoros a misztikus tapasztalatról mint mindennapivá tehető élményről beszél: „Mielőtt nyitnád szemedet, / hallgatózz. / Miután hallottál, láss; / ünnep az egész. ” (Tanács) Másutt a hitté emelt létbizalom válik szövegszervező erővé: „Valaki elrettentő pillantásával / arany keretbe von. / Erdő suhog tekintetében.” (Confiteor) A kegyelmi létállapot közösségi alkalma is több vers tárgya: „igék selyme csapkod fölöttünk / s mindenfelől a világosság / arcunkba süt / s visszasüti arcunk mindenfelé / a világosságot” (Hazatérők); „Egymást ölelve énekeljük / a zsoltárokat. / Aztán kitör s egyszerre csordul örömünk / mindenfelől, mint aranyló olaj.” (Este) És ugyancsak a fény metaforikája tolmácsolja a kreatúraként önmagára ismerő én identitásának alliterációval s belső rímmel „megszelídített” bonyolultságát: „Nincs más, mitől / ragyoghatok: / szerelmem s szégyenem.” (Nyolcsoros)

 

E költészet számos önreflexiója közül az egyik legszebb az a három sorba sűrített ars poetica, amely a szabadság antropológiáját az irodalom misztériumából eredezteti. Eszerint „a nyelv / szabad akarata a / költészet” (Csillagos vers). Ha pedig valóban szabad, úgy az sem a csoda eseménye, ha önmagánál többnek nyit utat. Ha „Nap száll föl a szavak közt.” (Kegyelem)

Kapcsolódó linkek:
   • Rejtőzködő mesterek - Czigány György
   • Rejtőzködő mesterek - Kalász Márton
   • Rejtőzködő mesterek - Rába György
   • Rejtőzködő mesterek - Takács Zsuzsa
[ Halmai Tamás ] 2007-06-06 08:00:00