Templom és közösségi ház egy épületben
Elsőként Magyarországon, az önkormányzat kezdeményezésére Kulturális Egyházi Központot hoztak létre Herceghalmon.
Példaértékű összefogás eredményeként került felszentelésre és átadásra a közelmúltban Herceghalom új temploma. A település polgármestere ezután átadta a létesítmény közösségi ház részét is. A több funkció lehetővé teszi, hogy az istentiszteleteken és az egyházi rendezvényeken kívül különböző civil szervezetek is igénybe vegyék az épületet.
 
Az építkezést az Önkormányzat saját pénzeszközei mellett jelentős adományokkal támogatta a lakosság, különböző vállalatok és a történelmi egyházak. A két évvel ezelőtti alapkőletétel után elkészült létesítmény egyedülálló abból a szempontból is, hogy az Önkormányzat tulajdonát képezi.
 
Az 1300 lelket számláló kis település lakói mint már annyiszor, most is megmutatták, hogy képesek egy nemes ügy érdekében összefogni és áldozatot vállalni. Herceghalom testvértelepülése, a Baden-Württemberg tartományi Mehrstetten község egy harangot küldött a jeles alkalomra.
[ Szikszay Szilvia ] 2002-09-06 11:36:00